Annak ellenére, hogy számos európai uniós pályázat elérhető a finanszírozást kereső vállalkozások számára, a Magyarországon bejegyzett több mint 800 ezer kkv közül a Brüsszel Center adatai szerint eddig alig több mint 40 ezren nyújtottak be EU-s pályázatot. Igen beszédes az az adat is, hogy a K&H negyedéves kkv-bizalmi indexének tanúsága szerint - hívták fel a figyelmet a banknál - jóval nagyobb arányban bíznak a vállalkozások abban, hogy uniós forráshoz jutnak, mint ahányan egyáltalán tudnak a számukra releváns pályázati kiírásokról.
Az egyik legnagyobb gond, hogy ma hazánkban - méretük miatt - gyakran ingatag lábakon állnak a kis- és középvállalkozások. Bár létszükséglet számukra a folyamatos innováció, többségük komoly küzdelmet folytat az üzletfejlesztéshez szükséges források előteremtéséért. E téren jelenthetnek óriási segítséget az uniós források. Amint az a K&H bizalmi indexéből kiolvasható, a mérsékelt aktivitás oka többek között az lehet, hogy a vállalkozók túl bonyolultnak és időigényesnek tartják a pályázást. A K&H-nál - hangsúlyozták - éppen azért jött létre a pályázati igazgatóság, hogy levegye a pályázatok megtalálásának, elkészítésének és adminisztrációjának terhét a vállalkozók válláról. A bankok többsége mára már kialakított hasonló konstrukciót (belső keretek között, illetve külön saját vagy partneri vállalkozásként). A CIB a magyarországi bankok közül egyedüliként képviseleti irodát is működtet Brüsszelben. A hitelintézetek nemcsak a segítségnyújtásban, hanem az önerő finanszírozásában is jelentős szerepet játszhatnak. Akad bank, ahol úgy látják: a pályázók (legyen az vállalkozás vagy önkormányzat) az önerő biztosítására szinte 100 százalékban banki hitelt igényelnek. A kkv-területen szintén igen aktív Budapest Bank szakértői azonban úgy látják: mivel a banki hitel rendelkezésére állásáról már az előző évben sem kellett beadni igazolást a pályázathoz, a bankoknak valójában nincsenek ismereteik arról, hogy az uniós pénzekhez a támogatáson felül mennyi bankhitel társul. Az ügyfélnek a hitel rendelkezésre állásáról csak a támogatási szerződés megkötéséhez kell csatolnia a kölcsönszerződést.
