Sakkom Interaktív névvel új marketing-kommunikációs ügynökség jelent meg a piacon. A cég az eddigiektől eltérő, új szemléletet igyekszik bevezetni a vállalati külső kommunikációban és nem csak a nagy, hanem a kisebb és közepes cégekre is koncentrál. Széll András ügyvezető igazgató, a Business Online magazin egykori főszerkesztője elmondta, hogy olyan költséghatékony kommunikációs eszközöket, csatornákat használnak, amelyek alternatívát kínálnak az alacsony marketing- és PR-költségvetéssel dolgozó társaságok számára. Ilyen például az online tájékoztató, amely összesen 75 ezer forintba kerül és hatékonysága megközelíti a hagyományos sajtóeseményen alapuló beszámolókét. Széll szerint egy vállalati weblap készítése sem emészthet fel százezreket. Példaként említette, hogy saját honlapjuk az általuk ráfordított munka költségén felül összesen 7600 forintba került.
A Sakkom alapítói hozták létre a Press Centert is, amelynek segítségével a sajtó munkatársai elektromos formában juthattak hozzá a vállalatok sajtóközleményeihez. A Sakkom két üzleti partnerrel indult, a Nexonnal és az NRC Piackutató Kft-vel. Egy hét alatt három társaság érdeklődött a cég szolgáltatásai iránt. A cég vonzerejét az jelenti, hogy az alapítók maguk is újságírók voltak, így a sajtókapcsolatok területén komoly tapasztalatra tettek szert. Ettől függetlenül a Sakkom a marketingkommunikáció minden területén – a vállalati belső kommunikáció szervezésében is – részt kíván venni.
