Svájcban használják, Nagy-Britanniában tesztelik a Gfk Piackutató svájci központjában fejlesztett médiafigyelő eszközt. A karóra nagyságú, mediawatch névre keresztelt berendezést eredetileg a rádióhallgatottság naplós mérésének kiváltására fejlesztették, ám a GfK tovább gondolta a lehetőségeket és alkalmassá tette az eszközt más médiumok fogyasztásának archiválására is. A GfK számításai szerint a karóra legalább 10 százalékkal hatékonyabb, mint a hagyományos eszközök.
A televíziós közönségmérésben való alkalmazással kapcsolatban azonban több kérdés is felmerül, míg a rádiós piac bizakodással várja az új mérőeszközt. A mediawatch nem szolgál naprakész adatokkal, mint a hagyományos műszeres közönségmérés, noha a televíziós szegmensben elengedhetetlen, hogy az adatok már másnap rendelkezésre álljanak egy-egy idősáv vonatkozásában – hívta fel a figyelmet Vörös Csilla, az AGB Hungary igazgatója. Nem tudni továbbá, hogy a műszer képes-e kiszűrni a háttérzajokat, vagy az eszközt hajlandóak-e viselni naphosszat a kutatásban részt vevők. Az eddigi tesztadatok a különböző hordozható vagy személyi műszerek (Arbitron Portable People Meter, GFK Radiocontrol Watch) esetében rendkívül ellentétes eredményeket produkáltak – emlékeztet Vörös. A szakértő hozzátette, hogy a televíziós reklámipar ma a világ legtöbb országában a hagyományos műszeres közönségmérésre alapozza a reklámok értékesítését. Ezeknél azt a nézőt méri a műszer, aki bejelentkezik a rendszerbe, míg a személyi mérőműszerek azt rögzítik, aki hallhatta a televíziót. Vörös szerint ezért fennáll az a lehetőség, hogy a mediawatch-ot eltérő személyek viseljék, így egy reklámkampány sikerességét, illetve az elérés gyakoriságát nem lehetne nyomon követni.
A rádiópiac ezzel szemben pozitívan és bizakodóan fogadja az új kezdeményezést. Földes Ádám, a Sláger Rádió kereskedelmi igazgatója szerint előnyös lenne, ha a GFK megjelenne egy új mérési lehetőséggel. A médiaóra előnyei közé sorolja a szakértő, hogy ez az első integrált mérési eszköz, amely frissebb és rendszeresebb adatokat tud nyújtani a médiafogyasztói szokások elemzéséhez, de megteremtené a lehetőséget a különböző típusú médiák összehasonlítására is. A mediawatch havi adatokat biztosítana a rádiócsatornák számára, míg a jelenlegi rendszerben csak görgetett, háromhavi adatokból lehet következtetéseket levonni – teszi hozzá Bolla Zsolt, a Sláger Rádió programigazgatója. Nemzetközi példák azt bizonyítják, hogy a médiaóra nem mutat a naplós módszertől eltérő eredményeket, ellenben annál jóval megbízhatóbb – állítja Bolla. Az új mérőeszköz egyetlen szépséghibája az ára, amely Földes szerint ma még nem teszi lehetővé a rádiós piac számára, hogy igénybe vegye a szolgáltatást.
