A termék és a fogyasztó egyediségét szimbolizáló ujjlenyomat vonalkóddá alakul, így fejezi ki azt a folyamatot, amelynek során a különböző részletek egy egységes piac képét rajzolják ki – mondta a XII. Országos Reklámkonferencia logójáról Hargitai Lilla, a Magyar Reklám Szövetség (MRSZ) főtitkára. Az egész reklámszakmát felölelő rendezvény enyhén ironikus címe arra utal, hogy a médiával és így a reklámmal szemben is jelentősen megerősödtek a negatív előítéletek. A presztízsveszteséggel pedig foglalkozni kell, mert versenygazdaság nincs reklám nélkül – tette hozzá Levendel Ádám, az MRSZ elnöke.
Az idei konferencia központi témái mindazonáltal az uniós csatlakozás eddigi és várható következményeit járják körül. A 120 előadót befogadó, kétnapos rendezvény fontos funkciója, hogy azt mutassa meg, merre felé megy a reklámszakma. Ne csak a jövő évre várható, hanem a következő három-négy évben ható tendenciákat is be kell mutatni – hangsúlyozta Levendel. Mindezek jegyében november 16-án, az első napon a reklámszakma brüsszeli pályázati lehetőségeiről tart előadást Jacques Séguéla (Havas Vice Chairman, Euro RSCG Chief Creative Officer). Phil Murphy (Director of Exchange of AIG, European Public affairs manager of the AA (UK)) az európai reklámszabályozás várható fordulatairól beszél majd. A kelet-közép-európai piaccal kapcsolatos tapasztalatait Jarek Ziebinski (chairman of Leo Burnett Central and Easter Europe) osztja meg a hallgatósággal.
A szakmai előadásokat és szekcióüléseket az egri Uránia mozibeli reklámfilm-vetítés, az Eger városáról szóló köztéri óriásplakát-pályázat bemutatója váltja. A magyarországi reklámügynökségek idei legjobb munkáit pedig az Index internetes portálra helyezik ki a szervezők a konferencia időtartama alatt.
