Meglehetősen durva első félidőt produkált a francia és az uruguay-i válogatott. Volt itt minden: könyök, pofon, alattomos rácsúszás, épp csak a zongorista hiányzott, akire lőni lehetett volna. Ennek következtében aligha meglepő, hogy az első 45 perc hozadéka Henry piros lapja volt – bár nem ez tűnt a legsúlyosabb szabálytalanságnak a játékrész folyamán.
A második félidő már inkább a zsugáról szólt. Az uru, s a gall szellőléptű csatárok előtt is bőven volt lehetőség, de gólt változatlanul egyik oldal sem tudott elérni. A franciák 10 emberrel is pariban voltak, s próbáltak nyomni. Ez aligha volt meglepő, hiszen egy újabb nullás meccs után alighanem már a szálláson guillotine alá hajthatták volna fejüket, ám a legjobb esetben is menedékjogot kellett volna kérniük Dél-Koreától az otthoni lincselés elkerülése érdekében. Ez persze könnyen megtörténhet, ha a dán derbin ismét betliznek. A kieséstől egyébként a kapusuk mentette meg a franciákat, az uruk ugyanis a 92 percben ordító helyzetüket Barthezbe lőtték. Ezzel együtt igazságos döntetlen született, ám ebben a szituációban ez aligha vigasztalja a két tábort, hiszen jelenleg éppen ők állnak kieső helyeken. A csoport másik meccsén a dánok az első félidőben 11-esből szereztek vezetést, de a második félidőre egy másik szenegáli csapat jött ki. Ennek megfelelően rögvest egyenlítettek is egy meseszerű támadás végén, amit a dánok igazából csak közelről szemléltek. Az afrikaiak ezután is kezükben tartották a mérkőzést, a skandinávok nem tűntek meggyőzőnek, néha tanécstalanság látszott a játékukon. Nem úgy a szenegáliak, egyre-másra vezették a szebbnél szebb támadásokat, időnként csak kerülgették a dánokat, de a befejezésnél elfogyott a tudomány. A végére a feketék tízen maradtak, de már nem változott az eredmény.
Az előzmények alapján több gólos kameruni győzelem volt várható, annak ellenére, hogy az arabok nagyon fogadkoztak. Nos, nekik lett igazuk, végig pariban voltak az Afrika-kupa idei győztesével, több gólt is szerezhettek volna, lendületesek, kombinatívak voltak, ez tényleg egy másik szaúdi csapat volt. Más kérdés, hogy a kameruniak sem voltak rosszabbak, de ők helyzetik közül egyet gólra váltottak. A csoportban Írország helyzete a legkönnyebb, ah legalább két góllal legyőzik Szaúd-Arábiát, már tovább lépnek, míg a németek és a kameruniak ki-ki meccset játszanak.
