Ma hajnalban Magyarországon ismét kezdetét vette a Harry Potter-könyvek körüli őrület, megjelent J. K. Rowling nagy sikerű szériájának hatodik része, a Harry Potter és a félvér herceg. A világszerte tavaly nyáron bemutatott eredeti angol verzió bemutatóját a televízió is közvetítette. A legújabb rész magyar változatát a hagyományoknak megfelelően az első körben 150 ezer példányban terítik, az ára 3980 forint – válaszolta lapunk kérdésére Gábor Anikó, a kiadó Animus Kft. társtulajdonosa. Vagyis a mostani rész 310 forinttal olcsóbb, mint az előző volt, ugyanakkor több mint 100 oldallal rövidebb is, ez az alacsonyabb ár oka. Az eddig megjelent öt kötetből összesen 1,1 millió példány fogyott Magyarországon, vagyis minden egyes rész több mint 200 ezres értékesítést mutatott fel. Az új kötettől is ennyit vár a magyar kiadó, ami összesen 800 millió forintos bevételt hozna, ebből jön le a nyomdaköltség és a viszonteladók árrése. Az utolsó, hetedik részt jövő nyárra ígéri az író, aki már nekikezdett a könyvnek – mondta Gábor Anikó.
Ez azt jelenti, hogy legkorábban 2008 elején kerülhet a magyar nyelvű változat az üzletekbe. A rajongók addig sem maradnak Harry Potter-könyv nélkül, megjelent ugyanis az első kötet díszkiadásban. Az igény továbbra is erős a könyv iránt, mert az iskolásoknak már-már kötelező jellegű olvasmány. A kiadó ráadásul most dolgozik ugyanennek a résznek a hangoskönyv-változatán is. Az előzetes tervek szerint ez nagyjából nyolc lemezből állna. Gábor Anikó elmondta, hogy a lemezeken a könyvet – ha a tárgyalások eredményre vezetnek – egy neves színész fogja felolvasni, ám azt még nem akarta elárulni, hogy ki. Némi nehézséget okoz, hogy a könyv írója nem engedi az MP3-as megjelenést és kizárta a rövidítési lehetőséget, amellyel a hangos könyveknél a kiadók szívesen élnek. A lemezsorozatot az Animus karácsonyra szeretné megjelentetni.
