Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
Szavakkal sok mindent el tud mondani az ember, körülírja, kiszínezi, felöltözteti. Ha pedig mégsem elég jók a szavak, a mondatok, hát kiradírozza, újraírja őket. Betűkkel tökéletessé tehető, megszépíthető minden. De a képek mások. A képek beszélnek, kiabálnak, suttognak. Nincs radír, nincs satír, csak a fények, a kontúrok, az árnyak. A pillanat. Persze a házak, a városok statikus dolgok, mondhatni a pillanat örök – lenne. Ha nem volna az idő, a levegő, a felhők és az emberek. Így lesz konstansból változó, a maradandóból múló.
Szeged, a város ilyen szempontból nagy falat. Az élteti, ami mulandó, az áramló tömeg, a diákság. Szeged ettől olyan friss, mindig megújuló és megújulni vágyó, mégis biztos pont. Itt mindig megtalálja az utazó, amit itt hagyott. Emiatt is érdekes a fényképész célja: „Ami érdekel, az a nyomkeresés, egy kor, egy város lenyomata, lélegzetvétele: a mulandóban az örök”. Szebeni András fotóművésznek sikerült megtalálnia Szegedben azt, ami örök, a patinát, a jelenbe kifutó múltat. Az Alexandra Kiadó gondozásában megjelent Látott dolgok című album képeihez Bella István fűz magyarázatokat.
Nem tudnám eldönteni, hogy kinek okoznak ezek a képek nagyobb meglepetést. A szegedieknek, vagy annak, aki idejön, beleszagol a levegőbe és beleszeret a városba, majd elmegy, magával vive az emlékeket, amelyeket saját szemén át szűrt meg. Most pedig itt van egy könyv, amely némi objektivitással mutatja meg mindazt, ami érték, ami más. Érdekes látni a dómot, mint hátteret, díszletet, vagy mint hétköznapi épületet, amely szerves része az egyetemi épületegyüttesnek, majd mint anyát, aki jótékonyan őrködik a belváros felett. A Tisza pedig – ha az életben nem is, de – az albumban kellő hangsúlyt kapott. Ennek a folyónak köszönheti Szeged a pusztulását és újjászületését egyaránt, és a Tisza mégis úgy folyik át a városon, mintha egy erecske lenne, amelyet nem lehet felhasználni, kiaknázni.
Ám ami az örök megragadása mellett kimaradt, az az élet, a pezsgés, az emberek. A képek nyáron készültek, ami ünnepivé varázsolja a színeket, és szinte érződik a forró levegő illata. De Szeged ilyenkor kiürül és csak este, éjszaka telik meg megint. Így bármennyire is a tartós szépség, a „nyomok” megragadása volt a cél, a valóság a házakon belül maradt, a képzeletben rejtőzött el. Persze némileg ez a lényege a pillanat kimerevítésének. Sokféle pillanat van, a fotós pedig hadd legyen despota: azt az egyet ragadja meg, amelyiket ő érez igaznak. Szegednek sok arca van, ez az egyik. A nyugodt, a higgadt, a méltóságteljes Szeged, ahogy Szebeni András látta.
