Az idei balatoni tókerülő vitorlásversenyen, a Kékszalagon elmaradt ugyan a gyorsasági csúcs megdöntése, egy másik rekord azonban a múlté lett: az idén sorozatban negyedszer győztes kormányos, Litkey Farkas túlszárnyalta Németh Istvánt, aki eddigi három győzelmével – Litkeyvel társbérletben – vezette a nyertesek rangsorát. (Igaz, Németh további két győzelmet is aratott, azokat azonban német zászló alatt, amit annak idején – az 50-es, 60-as években – nem ismertek el.) Európa legrégibb és leghosszabb tókerülő versenyének 10 óra 40 perces rekordidejét ezúttal sem sikerült megdönteni, ennek oka alapvetően a gyenge szél volt, a pálya – köszönhetően a magas vízállásnak – ugyanis ezúttal „teljes” volt, azaz a keszthelyi bóját nem kellett kihozni az öbölből.
Az idei versenyt a Litkey vezette Siemens Mobile nevű trapézos, Libera osztályú nyerte – ez a hajó azonos a két évvel ezelőtti győztes Gardazzurával –, ám fölénye annak ellenére zsugorodott, hogy csaknem egy órát vert a második helyezettre, az új, magyar fejlesztésű Szamuráj Jackre, amely kevesebb, mint három percet vert a 18 lábas skiffre, a Blue Starra. A győztes hajót ezúttal – a korábbi évektől eltérően – helyenként szoros, fej-fej melletti küzdelemre késztette a későbbi ezüst-, illetve bronzérmes egység. A legjobb eredményt elérő nem trapézos, keretes hajó a tavalyi – hagyományos hajók számára kiírt – Kékszalag védője, a Lisa lett, amely az ötödik helyre érkezett be. Az első tízbe a 2002-es verseny második helyezettje, az Azzardissimo, a trapézos Liberté – a 90-es évek egyik favorit hajója – két Asso, a frissen újjáépített Sirocco, valamint testvérhajója, a korábbi többszörös győztes, a rekordidőt jelenleg is jegyző Nemere II fért be. Sokat elmond a technikai fejlődésről, hogy az első 20-ban 14 trapézos hajó volt.
