Budapest - járjuk a nagyvárost, és nem vesszük észre azokat a misztikus tárgyakat, természeti jelenségeket, amelyek körülvesznek minket. Még misztikusabb az élmény, ha fotókon látjuk viszont mindennapjainkat. Két különleges adottságú fényképész ugyanazt a témát - Budapestet - egészen eltérően mutatja be a Francia Intézet és az Európai Fotográfusok Háza szervezésében nyílt MEO-kiállításon. Milorad Krstic sajátos hangulatú fotóin meglepő technikai megoldások, színek, árnyak és árnyalatok bukkannak fel: ezeken a leghétköznapibb kísérőink, a hidak, a középületek vagy éppen a Gellérthegy olyan látószögből és „színperspektívából” láthatók, hogy még a gyakorlott szemű városlakóknak is nehéz rögtön felismerniük a helyszíneket. Krstic álomszerű képei mellett Vancsó Zoltán egy egészen másféle hangulatot teremt: valóság közeli élményeknek nevezhetnénk az első pillantásra egyszerűnek látszó fotókat. Aztán ha alaposabban megnézzük ezeket, feltűnik, hogy még sincs mindig dinoszaurusz az Oktogonon, s egyáltalán, nem mindenki közlekedik a fején geometriai idomokkal a lágymányosi, új kockatömbök között. Más Vancsó-képek inkább a szociofotó kategóriájába tartoznak, például a Moszkva teret teljesen felismerhetetlen nézőpontból bemutató képén egy csonttá fogyott hajléktalan egyáltalán nem geometriai idomai domborodnak. (A magyar fotós Földes András újságíróval közös kötetet is megjelentetett a kiállítás apropóján, ennek címe Le a Halászbástyával!, ami önmagáért beszél: a könyvben hiába kutatnánk a szokásos turisztikai látványosságok után.) Vancsó Zoltán mindössze 32 éves, de máris számos ösztöndíjat nyert el, tucatnyi önálló és még több csoportos kiállítás van mögötte, s vezetőségi tagja a fotóművészek szövetségének. Milorad Krstic rajzolóként, filmkészítőként ismertebb, mint fényképészként. A Szlovéniában (Jugoszláviában) született, szerb származású, jogi egyetemet végző művész 1989 óta Magyarországon él, egyik animációs munkájáért elnyerte a berlini filmfesztivál Ezüst Medve díját.
A bemutatónak nem Vancsó és Krstic a sztárja, a szervezők a magyar származású amerikai fotós, a csaknem fél évszázada Párizsban élő, Nadar-díjas William Klein fényképeit emelték ki a leginkább, ezek láthatók a kiállítás legnagyobb, központi termeiben. A budapestiek számára kevésbé ismert Párizst ábrázoló képek kevesebbet mondhatnak, néhány fotó azonban mindenképpen mély benyomást kelt: például a Vogue számára készített extravagáns divatfotók, a lóversenyen beszélgető öregurakat vagy a francia háborús veteránokat megörökítő fekete-fehér felvételeknek különleges a kisugárzásuk, ám az újabb, színes Klein-fotók kevésbé tűnnek lebilincselőnek.
Szegő Miklós Iván