Napi Pénzügyeink

A nagy pénztárak bukták a legtöbbet

Az összehangolt intézkedés hatására a kiértesített pénztártagok 51,7 százaléka élt tavaly a visszalépés vagy a nyugdíjmódosítás lehetőségével - tájékoztatott a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF). A társadalombiztosítási nyugdíjrendszer részleges és időleges megnyitása a felügyelet szerint összesen 122 551 főt érintett. Az idei első negyedév végéig az elfogadott visszalépési kérelmet benyújtott pénztártagok egyéni számlájának piaci értéke 89,7 milliárd forint volt, amiből 88,8 milliárdot adtak át a magyar állam részére (a különbözet a tagdíj-kiegészítés összege, mely a pénztártagot illeti meg). A PSZÁF részletesen vizsgálta: milyen összetételű volt a tb-rendszert választók közössége. Mint megállapították: a visszalépők kétharmada három nagy pénztártól távozott. A legtöbben (24,7 százalék) az ING kasszáját hagyták el. Az Aegon 22,7 százalékos, az OTP pedig 18,3 százalékos súlyt képviselt ebben. Mint azonban a felügyelet hozzátette, az Aegon magánnyugdíjpénztárnál (mny) az eredmények értékelésénél figyelembe kell venni, hogy viszonylag sok a közszférában dolgozó tagja (ide olvadt be például az Egyesült Közszolgálati Nyugdíjpénztár), így feltehetően ezek a pénztártagok tájékozottabbak voltak a jogszabályi lehetőségek terén. A visszalépők egyéni számlaköveteléseinél is hasonló (63 százalék) volt az említett három kassza részesedése. A legmagasabb összegű egyéni számlakövetelése a "legfiatalabb" - a 2010-ben 54 éves - korosztálynak volt, az utánuk következő idősebb korosztályok rendre alacsonyabb összegű egyéni számlakövetelést mondhattak magukénak, mind a férfiak, mind pedig a nők tekintetében. A központi nyilvántartásban lévő 2008. évi egyéni számlaadatok alapján az egy visszalépett tagra jutó átlagos egyéni számlakövetelés összege 1 millió 082 ezer forint volt, ezen belül a férfiaké az átlagnál valamivel magasabb (1 millió 125 ezer), míg a nőké valamivel alacsonyabb (1 millió 049 ezer) összegre rúgott. (A 2009. évi egyéni számlaadatok a központi nyilvántartásban még nem álltak rendelkezésre a jelen elemzés összeállításánál, ezért a PSZÁF a 2008. évi adatokat használta fel.) A felügyelet megvizsgálta a visszalépett tagok létszámának megoszlását nemek szerint és megyénkénti bontásban. A legnagyobb arányú visszalépésre a várakozásnak megfelelően Budapesten és Pest megyében került sor. A legkevesebb visszalépő pénztártag pedig Csongrád és Nógrád megyében volt, ahol a pénztártagok létszáma is alacsonyabb. A visszalépők 56,5 százaléka nő, 43,5 százaléka pedig férfi volt. A jelenleg 54-58 év közötti korosztály (1952-1956 között születettek) tagjai voltak a legaktívabbak a visszalépés tekintetében, ugyanis ezen korosztályokhoz tartozók tették ki az összes visszalépő közel 95 százalékát. Az ennél idősebb korosztályokhoz tartozó öt százalék esetében - bár nekik maguk a magánpénztárak is ajánlották a tb-rendszer választását - a csekélyebb visszalépési aktivitás oka a PSZÁF szerint az egyéni számlakövetelésük egyösszegű szolgáltatásként felvételére való tudatos törekvés, de tájékozatlanság vagy a kellő gondosság hiánya is lehetett.

Vagyon helyett ígérvény

A pénztárak száz százalékát tömörítő érdekképviseleti szervezet, a Stabilitás Pénztárszövetség - mint közleményükből kiderül - egyelőre nem kapott hivatalos tájékoztatást a kormány terveiről. Jelezték ugyanakkor, hogy határozottan elutasítják a magánnyugdíjpénztárak "államosításával" kapcsolatban felröppent elképzeléseket. Juhász Istvánné, a szövetség főtitkára kijelentette: egyre több jel mutat arra, hogy az új kormány a magán-nyugdíjpénztári tagok számláján felhalmozódó 2700 milliárd forintos vagyont az államháztartási hiány csökkentésére fordítaná, azaz már most "elköltené". Ez pedig súlyosan veszélyezteti az évek óta takarékoskodó, közel hárommillió aktív magán-nyugdíjpénztári tag érdekeit. Amennyiben ugyanis igaznak bizonyulnának az államosításra vonatkozó tervek, a jelenlegi tagok számára a most egyéni számlán gyarapodó vagyonnal szemben nem marad más, mint egy ígérvény, hogy amikor ők elérik az - egyre emelkedő - nyugdíjkorhatárt, a nem mellesleg egyre inkább csökkenő népességű és elöregedő társadalom akkori keresőképes rétegének befizetéseiből az állam számukra is biztosítani tudja majd a megfelelő színvonalú nyugdíjat.

Ingatlanszerzés kontra spórolás

A jegybank az alacsony inflációs környezet biztosításával, illetve a makrogazdasági stabilitással és kiszámíthatósággal tud leginkább hozzájárulni a megtakarítások növeléséhez - hangsúlyozta előadásában Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a lakosság spórolásának fontosságát hangsúlyozó pénteki konferencián (Napi, 2010. június 7.). Korábbi - például a Magyar Bankszövetség berkeiben készített - elemzések azonban egyértelműen azt mutatják: a megtakarítási hajlandóságot a tartósabban csekély áremelkedés határozottan csökkenti. Az infláció hirtelen megugrása ugyanis, mutatva a társadalmi, intézményi, jövedelmi változások viharait, alapjaiban megrendíti, sőt kifejezetten rontja a lakossági kilátásokat, egyszersmind erősíti az óvatossági megfontolásokat. Az infláció tartós mérséklődése viszont ezzel ellentétes folyamat: ezt a lakosság a hosszabb távú stabilizálódás jeleként értelmezheti, ami önmagában csökkentheti a megtakarítási megfontolásokat és ezzel a megtakarítási aktivitást. Így adódhatott az a paradox helyzet, hogy a várakozásokkal ellentétben a reáljövedelem kiugró csökkenésének idején is emelkedett a megtakarítási ráta (például 1991-ben és 1995-ben), azaz a hirtelen felszökő infláció egyszerre vezetett a megtakarítási aktivitás növeléséhez és a reáljövedelmek eséséhez. A vizsgálódások azt erősítik, hogy a kamatalakulásnak a feltételezettnél sokkal nagyobb a szerepe a megtakarítások alakulásában. Ezt a több időszakban eléggé egyértelműen megfigyelhető megtakarításnövelő szerepét az infláció csak akkor töltheti be, ha a kamatok kellő szintje mellett a megtakarítók relatíve biztonságban érzik a pénzüket, így tehát a nominális kamatszintnek követnie kell az áremelkedést, ellenkező esetben a korábbi következtetésünkkel szemben pont ellentétes magatartás lenne várható. Az adatok mindenesetre jól mutatják: a relatíve magas kamatok az 1991-92-es, valamint az 1995-96-os inflációs csúcsok idején is hozzájárultak a magas pénzügyi megtakarítási ráta szintjéhez.

A kicsi szép, de főleg rugalmas

Miközben abban szinte mindenki egyetért, hogy jelenleg a vagyonos ügyfeleket kiemelten kezelő piaci szereplők száma túl nagy (Napi, 2010. április 15.), a kisebb szolgáltatók éppen a méretüket tartják igazán előnynek. Egy privátbanki tanácsadóra a Takarékbanknál - hangsúlyozta Szabó Ákos - legfeljebb 50 ügyfél juthat, akikből mindössze tízzel kell szinte napi rendszerességgel foglalkozni. Sajátosság még, hogy az itteni ügyfelek az átlagnál sokkal képzettebbek, nagy részük az opciók világában is otthonosan mozog. A tanácsadóknak azonban kifejezetten elvük, hogy tőkeáttételes üzletben csak néhányan vehetnek részt, ők is csak befektetési állományuk töredékét helyezhetik itt ki. Az SPB - tudtuk meg Parádi-Varga Tamás vezérigazgatótól - eleve konzervatív intézmény, csak prompt ügyleteket köt, se határidős, se tőkeáttétes, se opciós lehetőséget nem kínál. A konzervativizmus a termékstruktúrára igaz, prompt piaci befektetési politikájuk ugyanakkor igen merész is lehet. Az SPB kifejezetten versenyelőnyének tartja, hogy nincsenek saját termékei. Az összes, velük partneri viszonyban álló szolgáltató kínálatából próbálják a saját belső értékelési metodikájuk szerint a piacon lévő legjobbakat összeválogatni. Ezt pedig Parádi-Varga szerint csak akkor lehet megtenni, ha nem kell saját termékekkel konkurálni. A független befektetési szolgáltatók a bankoknál sokkal rugalmasabban tudnak egy-egy ügyféligényhez állni - állítja a Raiffeisen Banktól az Equilor Befektetési Zrt.-hez átigazolt Nagy Bertalan szenior befektetési tanácsadó. Így például a brókercégek sokkal gyorsabban tudják it-rendszerüket az ügyfelek igényéhez alakítani, mint a bankok, valamint rugalmasan és gyorsan tudnak akár teljesen egyedi portfóliót építeni. Az Equilor ügyfélkörét alapvetően meghatározza, hogy nem tartanak bankbetétet, így ide eleve a befektetések iránt érdeklődő ügyfélkör érkezik. Szabó tapasztalata szerint nagyon sokakban téves hit él a privátbanki üzletággal kapcsolatban, azt a gyors gyarapodási lehetőséggel azonosítják. A Takaréknál viszont az ügyfelek stabil bázissal rendelkeznek, céljuk az inflációt valamivel meghaladó hozam. A SPB is inkább a fix hozam irányába terelgeti a befektetéseket. A világ bármely pontján tudnak tanácsot adni és a tranzakciókat végre is hajtani. Jelen pillanatban a saját bevételeik 90-95 százaléka nem forint-, hanem euró-, illetve dolláralapon keletkezik. Utóbbi persze hátrány a tartós befektetési számla (tbsz) kiaknázási lehetősége terén. Parádi-Varga Tamás egyébként is azt gondolja, hogy a tbsz inkább retail megoldás. Privátbanki szempontból ennek alkalmazása nem tekinthető áttörésnek, hiszen az adóoptimalizálásra az itteni ügyfélkörnek akadnak más jogi eszközei. Nagy szerint azonban igen hasznos a tbsz, hiszen a private banking terület is küszködik azzal, hogy amikor a befektetés időtartamára kérdeznek rá, az ügyfél azt mondja, hosszú táv, majd hozzáteszi: fél-egy év. A tartós befektetési számla három-öt éve sokkal jobban igazodik az elvárható befektetési intervallumhoz. Szabó is kifejezetten kedvezőnek tartja az új lehetőséget, de aggasztja annak tartóssága. A befektetési adókedvezmények jogi környezetének folyamatos változását ugyanis - sajnos - az elmúlt években mindenki tapasztalhatta.