Állítsd be Google keresőjét, hogy a találatok között biztos ott legyen az Economx!
A jegybank az alacsony inflációs környezet biztosításával, illetve a makrogazdasági stabilitással és kiszámíthatósággal tud leginkább hozzájárulni a megtakarítások növeléséhez - hangsúlyozta előadásában Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alelnöke a lakosság spórolásának fontosságát hangsúlyozó pénteki konferencián (Napi, 2010. június 7.). Korábbi - például a Magyar Bankszövetség berkeiben készített - elemzések azonban egyértelműen azt mutatják: a megtakarítási hajlandóságot a tartósabban csekély áremelkedés határozottan csökkenti. Az infláció hirtelen megugrása ugyanis, mutatva a társadalmi, intézményi, jövedelmi változások viharait, alapjaiban megrendíti, sőt kifejezetten rontja a lakossági kilátásokat, egyszersmind erősíti az óvatossági megfontolásokat. Az infláció tartós mérséklődése viszont ezzel ellentétes folyamat: ezt a lakosság a hosszabb távú stabilizálódás jeleként értelmezheti, ami önmagában csökkentheti a megtakarítási megfontolásokat és ezzel a megtakarítási aktivitást. Így adódhatott az a paradox helyzet, hogy a várakozásokkal ellentétben a reáljövedelem kiugró csökkenésének idején is emelkedett a megtakarítási ráta (például 1991-ben és 1995-ben), azaz a hirtelen felszökő infláció egyszerre vezetett a megtakarítási aktivitás növeléséhez és a reáljövedelmek eséséhez. A vizsgálódások azt erősítik, hogy a kamatalakulásnak a feltételezettnél sokkal nagyobb a szerepe a megtakarítások alakulásában. Ezt a több időszakban eléggé egyértelműen megfigyelhető megtakarításnövelő szerepét az infláció csak akkor töltheti be, ha a kamatok kellő szintje mellett a megtakarítók relatíve biztonságban érzik a pénzüket, így tehát a nominális kamatszintnek követnie kell az áremelkedést, ellenkező esetben a korábbi következtetésünkkel szemben pont ellentétes magatartás lenne várható. Az adatok mindenesetre jól mutatják: a relatíve magas kamatok az 1991-92-es, valamint az 1995-96-os inflációs csúcsok idején is hozzájárultak a magas pénzügyi megtakarítási ráta szintjéhez.
A megtakarítások alakulásában az elmélet szerint a legfontosabb szerephez a reálkamat, a reáljövedelem, az infláció és a hitelezési aktivitás jut. Emellett nem elhanyagolhatóak a várakozások (ide sorolható a fogyasztói pszichózis, fogyasztói türelmetlenség is), de intézményi és strukturális - közte adózási - hatások is.
A magyarországi adatok alapján mindehhez tulajdonképpen két teljesen új változót is hozzáadhatunk. A régebben spórolásáról közismert magyar lakosság eddig két időszakban is végső soron a vállalatokkal finanszíroztatta magát (lásd infografikonunkat). Mindkét alkalommal alapvetően az ingatlanszerzés állt a háttérben. Jól látszik a késleltetett hatás is. A lakásszerzési támogatást 2002-ben vezették be, a deviza pedig ennek a lehetőségnek a kivezetését követően, 2004-ben indult hódító útjára (ekkor azonban még csak néhány bank kínált ilyen kölcsönt). Aligha tévedünk nagyot, ha mindezek alapján úgy gondoljuk: a háztartási megtakarítások tartós és szignifikáns növekedése aligha képzelhető el, ha a lakástulajdon-szerzési, mindent felülíró törekvést nem sikerül csitítani.
