A Budapest Bank (BB) tavaly első alkalommal hirdette meg a Business Partner-díjat, amelyet a példaértékű válságkezelő megoldásokat bemutató kis- és középvállalatok (kkv) díjazására hozott létre. Mint a pályázatokból kiderült, leginkább munkahely-megtartási pályázattal, átképzéssel, új termékek és szolgáltatások bevezetésével és intenzívebb marketinggel csökkentették tavaly a válság hatásait a cégek. A BB vezetőiből álló zsűri a beérkezett pályázatok közül hármat választott ki, az első három helyezés sorrendjét a weblátogatók online-szavazatai döntötték el. A verseny három nyertesét 3, 2 és egymillió forint értékű banki kedvezménnyel támogatják.
Az első helyen a veszprémi székhelyű Plasticor Műanyagfeldolgozó Kft. végzett, amely még a konkurenciával is összefogott egy üzletért. A második díjat a kiskőrösi Agro Line Gépgyártó, Fejlesztő és Kereskedő Kft. kapta, amely a szakképzett munkaerő megtartása érdekében csökkentette a munkaidőalapot, az átmeneti megrendelések hiánya miatt felszabaduló időt karbantartó, állagmegóvó munkákra és weblapfejlesztésre fordította. A harmadik helyezést a debreceni Újhelyi Autó Márkakereskedés és Szerviz Kft. nyerte el, amely célratörően újratárgyalta megállapodásait üzleti partnereivel, az elért kompromisszumok hatására 120 millió forintos beruházást sikerült 40 millió forintra leszorítani.
A díjjal szeretnénk hagyományt teremteni és ezután minden évben az aktuális piaci trendeknek megfelelő témában meghirdetni - mondta Tóth Viktor, a BB Business értékesítési vezetője.
