A LeasePlan Hungária tevékenységét februártól Roelof Hansman 40 éves holland származású szakember irányítja - tájékoztatott a társaság. A korábbi első számú vezető, Nigel Storny az európai piacon kiemelkedően fontos országnak számító ausztriai vállalat vezérigazgatója lett. Az új vezérigazgató többéves Skandináviában szerzett kereskedelmi vezetői tapasztalattal csatlakozott a LeasePlan Corporationhez 1999-ben. Itteni pályafutását senior üzleti elemzőként kezdte, ezt követően stratégiai és üzletfejlesztési vezetőként felelős volt többek között a görögországi vállalat alapításáért. Később regionális pénzügyi igazgatóként tevékenykedett, majd 2006-tól mostanáig a több mint 300 főt foglalkoztató és közel 90 ezer autót üzemeltető németországi LeasePlan pénzügyi és it-igazgatója volt. A négy nyelven beszélő, háromgyerekes, szabadidejében aktívan sportoló szakember tovább erősítené az egyébként harminc országban jelen lévő csoport magyarországi pozícióját.
