A 2009. évi jó teljesítmények is közrejátszottak abban, hogy a jogosultak több mint 40 százaléka nem élt azzal a lehetőséggel, hogy visszatérjen az állami tb-rendszerbe - állította Juhász Istvánné, a szövetség főtitkára. Erre azoknak volt lehetőségük, akik 2008 végéig betöltötték az 52. életévüket, és annak idején önként váltak magán-nyugdíjpénztári taggá, illetve életkortól függetlenül azoknak, akik a múlt év végéig valamelyik kassza tagjaként vonultak nyugdíjba. A Stabilitás Pénztárszövetség tagjainak eddig feldolgozott adatai szerint az érintettek 52,6 százaléka, azaz közel 110 ezer ember közül 57,7 ezren döntöttek úgy, otthagyják a magánnyugdíjpénztárakat, és visszatérnek az állami rendszerbe. Ők összesen 55,65 milliárd forinttal hizlalták a költségvetést. A pénztárak között a legmagasabb visszatérési arány 68,9 százalék, a legalacsonyabb pedig 19,18 százalék volt. Pontos életkor szerinti statisztikák még nem állnak rendelkezésre, de bízunk abban, hogy minden olyan tag visszalépett, aki annak ellenére választott magánpénztárat 1998-ban, hogy a nyugdíjig hátralévő időszak rövidsége miatt már a rendszer indulásakor nem érte meg az átlépés mellett döntenie - jegyezte meg Juhászné. Az adatok teljessé február 28-át követően válhatnak.
Érdemes megjegyezni, hogy a magánpénztáraktól nyugdíjuk 25 százalékát kapják a tagok, extrém esetekben pedig (a szolgáltatás a tb-nyugdíj 25 százalékát sem éri el, a tagság pedig kevesebb mint tíz év) 2012 végéig fennáll a visszalépés lehetősége.
