A bankok többsége szerint a válság érzékelhetően felértékelte a pályázatok jelentőségét. Az OTP Hungaro-Projekt Kft. (amely uniós támogatások felhasználásához projektkészítési és -menedzselési szolgáltatásokat nyújt, valamint stratégiai tanácsadással és szakmai tájékoztatással foglalkozik) viszont nem tapasztalta a pályázati igények jelentős növekedését, a megkötött ügyletek száma inkább stagnált. A korábbiaknál kevesebben fejlesztettek a piaci kereslet visszaesése miatt, vagy azért, mert kevésbé tudták biztosítani az önerőt a fejlesztéseikhez - tájékoztatták lapunkat. A Budapest Banknál (BB) is úgy látják, hogy a recesszió hatására többen elhalasztották a beruházásukat, kihasználva a kétéves megvalósítási idő adta lehetőséget. Azok, akik a megvalósítás mellett döntöttek, elsősorban a saját erő kiegészítéséhez kértek finanszírozási ajánlatot. A 2008. évi, átlagosan 17 százalékos szintről tavaly 33 százalékra nőtt a kis- és középvállalkozások uniós forrásokból való részesedése - hívták fel a figyelmet az UniCreditnél, ahol ennek megfelelő tapasztalatokról számoltak be. Tavaly ugyanis jelentősen megugrott az érdeklő cégek száma. Részben egyébként azért, mert ezúttal olyan vállalkozások is indultak az EU-támogatásokért, amelyek korábban viszonylag kiegyensúlyozottan tudták biztosítani önmaguk finanszírozását.
A BB ügyfeleinél a gazdasági válság következményeként bekövetkezett értékesítési nehézségek miatt a korábbi évekhez viszonyítva megnőtt a tartós forgóeszközhitel igényléseinek száma, melyet a bank saját, valamint MFB-forrásból elégít ki. Tapasztalataik szerint azok a vállalkozások, amelyek a 2008-2009. évi pályázati feltételek alapján pályázatképesek, általában rendelkeznek a megvalósításhoz szükséges minimális saját erővel is. A pályázatok jelentős részénél lehetőség van előleg lehívására, ezért úgy látják, a pályázó cégek részéről elsősorban a saját erő és a támogatás kiegészítésére van finanszírozási igény. Sajnos a recesszió a pályázatképes cégek gazdálkodását is kedvezőtlenül befolyásolta, emiatt előfordul, hogy a pályázat pozitív elbírálása idején már likviditási gondokkal küzdenek és nem képesek biztosítani a beruházás finanszírozásához szükséges saját erőt (sok esetben a fedezetet sem). Ez esetben a beruházás elhalasztása a megoldás, hiszen az utóbbi másfél év kockázatérzékenyebbé tette a bankokat, és a beruházások finanszírozása terén is átrendeződött a piac.
A teljes önerőt a bank nem szokta megfinanszírozni, mindazonáltal van arra lehetőség, hogy ha egy cég, illetve projekt minősítése jó, valamint az üzleti és pénzügyi tervek is alátámasztják a jövőbeni likviditás biztonságát, akkor az önerő egy részét a bank szintén biztosítja - mondta el Lovas Emese, a Commerzbank üzletfejlesztési igazgatója. Az önerő finanszírozása bevett gyakorlat az UniCredit Banknál, annak a komplex szolgáltatáscsomagnak a részeként, amelyet az EU-támogatások köré építettek fel. Éppen ezért a banknál úgy gondolják, amennyiben voltak olyan vállalkozások, amelyek nem jutottak hozzá ehhez a forráshoz, ott az ok bizonyosan a cég általános kondíciójában keresendő, és valószínűleg egyéb, más hitelkonstrukcióból is csak korlátozottan részesülhettek volna.
A banki hitelezési tevékenység továbbra is folyamatosan működik, inkább a korábban megszokott hitelezési feltételekhez, hitelkondíciókhoz képest történtek változások - állították az Ersténél. Hozzátéve: a válság enyhülése természetesen a finanszírozási feltételekben is kedvező változást hozott.
Mint Szenci Krisztina, a CIB Bank EU-szolgáltatások vezető tanácsadója kifejtette, a bankok azon ügyfeleiket részesítik előnyben, amelyekkel hosszú távon kapcsolatban állnak és a megtakarításokat is a banknál helyezték el. A válság hatására nem feltétlenül a bankok finanszírozási hajlandósága változott meg, a vállalkozások is óvatosabbak lettek. A vállalkozások a bizonytalan helyzetben elhalasztják a hosszú távú fejlesztéseiket (még akkor is, ha több pályázati kiírásból választhatnak, sőt az előfinanszírozás arányát is megemelte az Európai Unió), és a rövid lejáratú, szabad felhasználású konstrukciókat, így a folyószámlahitelt, forgóeszköz-finanszírozást részesítik előnyben.
