A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) határozatában 2010. január 15-től feloldotta az Erste Önkéntes és Magánnyugdíjpénztárnál tavaly július 16-án határozatban elrendelt tagfelvételi zárlatot. Így a pénztár mindkét ágazata ismét folytathat tagszervezést, vehet fel tagokat, záradékoltathat belépési nyilatkozatokat és fogadhat átlépési nyilatkozatokat. A PSZÁF közleménye szerint a lépésre azért kerülhetett sor, mert a nyilvántartási rendszer mostanra mindkét pénztári ágazatban zárttá vált, megbízhatósága helyreállt, s a tagok érdekét korábban súlyosan veszélyeztető, jogsértő helyzet már nem áll fenn. Mindezek alapján a felügyelet - az utóvizsgálat teljes lezárása előtt - soron kívül döntött a zárlat feloldásáról.
A PSZÁF tegnap publikálta azt a 2009. október 15-én kelt határozatát is, amelyben - a tavaly júliusi tagfelvételi zárlaton és egyéb szankciókon túl - bírsággal sújtotta az Erste mindkét nyugdíjpénztári ágazatát, illetve annak vezető tisztségviselőit a még tavaly feltárt problémák miatt. A határozat az Erste magán-nyugdíjpénztári ágazatát 10 millió, az önkéntes ágazatát 5 millió forint, a pénztár igazgatótanácsának elnökét és az ügyvezetőt személyenként 750-750 ezer, az igazgatótanács öt jelenlegi és egy volt tagját s az ellenőrző bizottság elnökét egyenként 400-400 ezer forint, az ellenőrző bizottság négy tagját pedig személyenként 300-300 ezer forint bírság megfizetésére kötelezte.
Mohr Lajos, az Erste Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy felelősséggel kezelték az új nyilvántartási rendszer bevezetésének időszakát, és egy korszerű, minden jogszabályi előírásnak megfelelő rendszert hoztak létre. Azt is elmondta, hogy a pénztár működése, növekedése a zárlat időszakában is a megszokott dinamikát mutatta. A magánpénztári ágazat tavaly 12,6 milliárd forintos, az önkéntes ágazat pedig 2 milliárd forintos bővülést ért el, így a pénztár összesen 56,2 milliárd forint vagyonnal rendelkezik.
