A K&H Bank a kétszintű bankrendszer kialakítása óta, azaz húsz éve az agrárium elkötelezett bankja. Jelenleg is nagyon jelentős agrárhitel-portfólióval rendelkezik és így számolva mindenképpen az első három agrárfinanszírozó egyike. A hitelintézetnek - mondták el - történelmi hagyományából és tudatos agrárfinanszírozási politikájából adódóan törzsügyfélköre van. Keresik továbbá azokat a már múlttal rendelkező, életképes, mérethatékony ügyfeleket, akik később szintén törzsügyfelek lehetnek.
A CIB Bank - tudtuk meg - újabban szintén előtérbe helyezi az agrárium finanszírozását. Indoklásuk szerint ugyanis ebben a szektorban a hiteltermékek iránti kereslet növekedésére lehet számítani. Az okok között első helyen szerepel a támogatások időbeli eltolódása miatti hiteligény, valamint a növekedési, terjeszkedési szándék és a forgóeszközhiány. Az agrárhitelezésben is egyre szélesebb a bank termékeinek köre (területalapú agrárhitel, közraktárjegy-fedezetes hitel, pályázatok előfinanszírozása). A CIB a gazdáknak a tanácsadásban is segítséget nyújt, legyen az pályázatírással kapcsolatos vagy egyedi finanszírozási igény. A bank a teljes vállalati hitelezésen belül is leginkább a komplex kiszolgálásra fekteti a hangsúlyt, a különböző banki termékek összekapcsolásával, illetve a keresztértékesítéssel.
A Commerzbank ügyfelei között magyar és külföldi vállalkozások egyaránt megtalálhatóak, és az utóbbi években - részben a bank kis- és középvállalatok felé történő nyitása miatt - a hazai ügyfélkör bővült dinamikusabban. A bank legfőképpen gyártó és kereskedő cégeket szolgál ki, de ügyfelei között megtalálhatóak szolgáltató cégek is. Ágazati besorolás szerint kiemelhető az autóipar, a gépgyártás, a vegyipar, a logisztika. A nagyobb építőipari cégek közül, de akár az it területéről is számos ügyfelük van - hangsúlyozza a hitelintézet.
A Commerzbank esetében kiemelt területnek számítanak a környezetvédelmi (csatornázás, szennyvízkezelés, hulladéklerakók és -feldolgozók) és energetikai beruházások, ppp-projektek, infrastruktúrafejlesztések és az egészségügy finanszírozása.
Az MKB Bank hitelportfóliója - válaszolták lapunk érdeklődésére - heterogén. Egy-egy ágazat piaci kitettsége, kockázati megítélése fontos szerepet játszik a hitelkérelmek elbírálásakor, de alapvetően cégek finanszírozását végzi a bank és ezeket az egyedi ügyleteket kell elemezni, minősíteni. Akár kockázatosabb ágazat hiteligénye is kiszolgálható - rögzítették -, de megfelelő körültekintéssel kell kiválasztani a finanszírozási formát. Ilyen finanszírozási forma lehet például a fakto-ring, ahol a cég likviditási szükségletét biztosítja a bank a cég tényleges teljesítményének folyamatos követése mellett. A fejlesztési hitelek kiadását illetően pedig a banknak prudens magatartást kell követnie nemcsak a kiemelt kockázatú, hanem a kevésbé kockázatosnak tekintett ágazatok esetében is, hiszen a futamidő növekedésével hatványozottan emelkedik a kockázat, a beruházással létrehozott eszköz piaci fogadtatásának és ezáltal a hitel megtérülésének biztonságát padig már a hitel kiadását megelőzően - lehetőség szerint - teljes- körűen látni kell.
Az UniCredit Bank - mondta el Tamás Gábor ügyvezető igazgató - társadalmi felelősségvállalása keretében vállalta, hogy nem vesz részt fegyvergyártáshoz, ezen termékek kereskedelméhez kapcsolódó projektek, valamint olyan vállalkozások finanszírozásában, amelyek gyermekmunkát alkalmaznak. Fontosnak tartják ezzel szemben a környezettudatos és energiatakarékos projektek, valamint a környezetbarát termékek és technológiák fejlesztésének és használatának finanszírozását.
A tevékenységük miatt kizárt, fent említett ágazatok mellett természetesen a kockázati szempontokat is figyelembe veszik. Tapasztalataik és piaci monitoringrendszerük együttesen jelzik a nehéz helyzetben lévő ágazatokat, amelyek közé tartozik - csak néhányat kiemelve - az építőipar, a személygépkocsi-kereskedelem, az állattenyésztés és az alapanyag-feldolgozás. Ugyanakkor - hangsúlyozta Tamás - az érzékenynek tekintett ágazatok sem jelentenek finanszírozási tilalmat, az ezekhez tartozó vállalatok is kaphatnak kölcsönt a konkrét piaci, pénzügyi helyzetre, az adott projektre alapozva, nagy körültekintéssel és folyamatos monitoring mellett.
Az utóbbi időben az UniCredit finanszírozási készségét és kockázatviselési étvágyát egymással ellentétes folyamatok között igyekszik összhangba hozni. A kis- és középvállalatok megnyerése érdekében új termékeket, a kockázatok kezelésére új eljárásokat dolgoztak ki, a kkv-szegmens piaci helyzetét, finanszírozási igényeit jobban megismerve nagyobb, de még viselhető és kezelhető kockázatok vállalására is készek. Másrészt azonban a gazdasági növekedés lassulása, a fizetési nehézségek egyre szélesebb körűvé válása leginkább a kis- és középvállalatokat sújtja, amelyek megfelelő tőkeerő és tartalékok hiányában könnyen kerülhetnek nehéz, akár csőd közeli helyzetbe. Ez a tendencia az ügyvezető szerint óvatosságra, a kockázati étvágy visszafogására int, szelektív növekedésre ösztönöz.
