Erősen megtépázta a Target Nemzetközi Személyi Tanácsadó csoport a magyar menedzserek goodwilljét és egyben lerombolta azt a mítoszt, hogy az itteni vezetők legendásan jók. Általános vélemény szerint nem szeretik az ügyfeleket, nem tartják be a határidőket, képtelenek előre tervezni és ritkán fogadják be a külföldieket - bár ezt Klements Wersonig, a Target alapítója és ügyvezetője cáfolta: megtanulta a nyelvet, így nem okozott problémát Magyarországon a beilleszkedés és nem tapasztalta, hogy kihagynák az információáramlásból. A Target a Henley Business Schoollal közösen hat kelet- és kelet-közép-európai országban (Csehország, Szlovákia, Lengyelország, Magyarország, Románia és Bulgária) készített felmérést. Az adatok elsősorban trendet mutatnak, melyik vizsgált országban találhatók jelenleg a legjobb képességű vállalatvezetők és melyik országban a legjobb az üzleti környezet. A felmérésben Lengyelország kapta a legtöbb pontot a külföldi menedzserek válaszai alapján. Ez azt is jelenthetné, hogy a lengyel vezetők a régió legjobbjai. A kutatást végző cég azonban igyekezett felvázolni az egész régióra vonatkozó irányokat, eszerint a magyar vezetőknél megállapított negatívumok lényegében a többi országra is vonatkoznak. Az derült ki a 44 kérdéses elemzésből, hogy a régió vezetőiből hiányzik az ügyféltudatosság, a felelősség- és kockázatvállalás, ráadásul a régió vállalatvezetői gyakran szakszerűtlenül menedzselnek és néha híján vannak a hatékonyságnak is.
Az elemzés ugyanakkor több esetben torzíthat, hiszen elsősorban a régióban dolgozó külföldi menedzserek véleményére alapoz, akik sokszor nem beszélik az adott ország nyelvét. Nem meglepő, hogy a megkérdezett helyi vezetők véleménye, például Magyarországon, 50 százalékban tért el a külföldiekétől. (Az elemzésből az is kiderül, hogy a magyar vezetők nagyon nehezen viselik a kritikát.) Szlovákiában ez az arány 25 százalék volt. Ettől függetlenül a Target szerint a régiós eredmények igazoltak, más országokban a helyi vezetők döntő többsége egyetértett a külföldi véleményekkel. Clive Benett, a kutatás társszervezője, egyben a Lisszabonban működő Ad Capita fejvadászcég partnere hangsúlyozta: az adatok nem feltétlenül jelentenek rosszat a régiós menedzserek számára, ugyanis sok esetben igazolódott, hogy e térségben továbbra is erős a vezetők motiváltsága és képesek a fejlődésre, emellett szorgalmasak és kreatívak. Ráadásul a régióban magas szintű vezetői képzés is zajlik.
