Helyt adott a Bács-Kiskun Megyei Bíróság a Hajdú-Bét Rt. közgyűlésének felhatalmazása alapján benyújtott felszámolási kérelemnek, az erről szóló végzés január 29-én jogerőre emelkedett. A bíróság felszámolónak a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Rt.-t jelölte ki. A múlt év második felében rendkívül súlyossá vált baromfiipari válság miatt a Wallis Rt. 100 százalékos tulajdonában lévő Hajdú-Bét helyzete 2004 elejére kilátástalanná vált. A cég felszámolását a beszállító termelők is kezdeményezték a ki nem fizetett, 5 milliárd - újabban 3 milliárd - forintra becsült követeléseik miatt, a debreceni városi ügyészség pedig nyomozást indított, szintén a beszállító termelők feljelentése nyomán. A rendőrség tavaly decemberben - megalapozott gyanú hiányában - még megtagadta a nyomozást, a termelők azonban panasszal éltek a rendőrségi határozat ellen, mire az ügyészség azt hatályon kívül helyezve új nyomozást rendelt el. Arra keresik a választ, hogy történt-e csalás vagy más gazdasági bűncselekmény a cégnél. A társaság nemcsak a termelőknek nem fizetett, de köztartozásai is voltak - éppen ezek behajtása érdekében kezdeményezett az adóhatóság is végrehajtást a cég ellen, vagyontárgyainak lefoglalása mellett bankszámláira is azonnali beszedési megbízást adva ki - a kifizetések lényegében így lehetetlenné váltak.
Mindeközben a legnagyobb hitelező Raiffeisen Bank érvényesítette a Hajdú-Bét öt legnagyobb telephelyének ingatlanjaira vonatkozó opciós jogát, és vevőként a Békésfact Kft.-t jelölte ki. A bank az ingatlanokból azt követően jut követelései egy részéhez, hogy a kft. értékesítette azokat, de még a felszámolásból is remél némi pénzt. Megfelelő vételi ajánlat esetén a Békésfact akár a felszámoló által értékesítendő eszközök nélkül is eladja az ingatlanokat, ami meglehetősen megnehezíti azoknak az esetleges befektetőknek a dolgát, akik vásárolnának a Hajdú-Bét-vagyonból. A társaság mindenesetre bízik abban, hogy a hitelezők többségét ki tudják fizetni.
