Az M7-es autópálya üzemi hírközlési rendszerének kiépítésére írt ki tegnap nyílt előminősítéses közbeszerzési pályázatot az Állami Autópálya Kezelő (ÁAK) Rt. Béni Gyöngyi, az ÁAK szóvivője lapunknak elmondta, hogy a pályázat keretében tulajdonképpen folytatódik az M7-es felújítása, s ezzel a sztrádát ellátják azokkal az informatikai rendszerelemekkel, amelyek az új autópályákon - például az M3-ason - már működnek. Az üzemi hírközlési rendszer többek között kiváltja a 30 éves, muzeális segélykérő berendezéseket, valamint forgalomszámláló és meteorológiai funkciókat is betölt. Ennek segítségével, a sztrádáról a diszpécserközpontba érkező információk alapján dönt az üzemeltető az aktuális teendőkről, s a hálózat egyúttal az autósok számára is információkat szolgáltathat.
A jelentkezők július végéig nyújthatják be pályázatukat az autópálya-üzemeltető céghez. Az ÁAK augusztus közepén hirdet eredményt. Az eljárás második szakaszában a kiválasztott és ajánlattételre felkért pályázóknak 30 millió forintos ajánlati biztosítékot kell benyújtaniuk. (A nyertes ajánlati biztosítéka teljesítési biztosítékká alakul át.) A jelentkezőknek referenciát kell felmutatniuk elektronikus rendszerek, elsősorban autópálya-üzemeltetést támogató rendszerek megvalósításáról. A nyertes - fővállalkozó - feladata az üzemi hírközlési rendszer kivitelezési terveinek elkészítése, valamint a szükséges hatósági és közműengedélyek beszerzése is. A pályázati kiírás szerint a nyertesnek 2004. május 31-éig kell elkészítenie a sztráda teljes, 93,6 kilométeres szakaszán a hírközlési rendszert.
