A finn Elcoteq Network Corp. 6,4 millió euró nettó nyereséget ért el az idei harmadik negyedévben az egy évvel korábbi 17 milliós veszteség után. Az üzemi nyereség 12,7 millió euró volt a korábbi 16,1 millió euró után. Az árbevétel 7 százalékkal, 456,1 millió euróra emelkedett. Az elektronikai cég, amely szerződés alapján mobilkészülékeket és más berendezéseket gyárt egyebek között a finn Nokia Corp. és a svéd Ericsson AB számára, már október elején jelezte, hogy árbevétele 450 millió, üzemi nyeresége pedig 12 millió euró fölé fog emelkedni (NAPI Gazdaság, 2002. október 4., 6. oldal). Az Elcoteq a költségcsökkentési programmal és a szezonális keresletnövekedéssel magyarázta az eredményeket. A finn cégnek az elmúlt két évben komoly nehézségeket okozott a mobilkészülékek forgalmának visszaesése és a hálózati berendezések iránti kereslet gyengülése. Ennek következtében tavaly 32 millió euró veszteséget volt kénytelen elkönyvelni és 2001 eleje óta egyharmadával, azaz több mint 3500-zal csökkentette a munkahelyek számát.
(NAPI)
