A legnagyobb európai áruházlánc és csomagküldő hálózat, a német KarstadtQuelle AG eladásai a harmadik negyedévben 0,8 százalékkal emelkedtek, ami fordulat az első féléves 3,1 százalékos visszaesést követően. Az első háromnegyed évben így is 1,9 százalékkal, 10,9 milliárd euróra csökkent a forgalmának 90 százalékát Németországban lebonyolító társaság árbevétele, az elemzők azonban ennél nagyobb visszaeséstől tartottak a német kiskereskedelem kedvezőtlen helyzete közepette. A cég részvényei, amelyek januárt óta több mint 65 százalékot estek, az adatok bejelentését követően péntek délelőtt 5,6 százalékkal erősödtek Frankfurtban. A vártnál jobb augusztusi adatok már jelezték, hogy javulás várható a német kiskereskedelmi szektorban.
(NAPI)
