Az európai országokon kívül Mexikóból, Kanadából, vagy Japánból érkezett szurkolók mellett a tévén keresztül 9 milliárdan láthatják a 44 éve - Nemzetek Kupájaként - indított kontinensbajnokság 31 mérkőzését. Az Eb az olimpia és a foci vb után a harmadik legnézettebb sportesemény - írta a bloomberg.com.
A következő három hétben a bajnokságra érkező turisták mintegy 260 millió eurót költenek el. A legtöbb turista várhatóan Spanyolországból és Angliából érkezik, a rendezők 100-100 ezerre számítanak e két országból. Az európai fociszövetség (UEFA) a bajnokság nyereségéből mintegy 500 millió eurót fordít az utánpótlásra, és 200 milliót oszt fel a részt vevő nemzetek között.
Nagy kihívást jelentenek a terrorizmussal és a huliganizmussal összefüggő kérdések, a hadsereg készenlétben áll - nukleáris, vegyi és biológiai támadás ellen is. A szervezők 16 millió eurót fordítottak a rendőrség felszerelésére a huligánok ellen, felkészülve utcai harcokra is. A leginkább rizikós meccsek az angolok találkozói, illetve a június 15-i holland-német derbi.
