A japánok többet birtokolták ugyan a labdát, kétszer annyi szögletet rúghattak, mint ellenfelük, ám e fölény csak számszakinak bizonyult. Alex kapufájánál jártak a legközelebb a korai török vezetés kiegyenlítéséhez, s az esélyek visszatértéhez. Ezt megelőzően és ezután is határozottan fojtotta el a török védelem a hazai próbálkozásokat, és a félholdasok támadásai is lényegesen nagyobb veszélyt jelentettek. A törökök jóval magabiztosabb, erőteljesebb focit játszottak, továbbkerülések gyakorlatilag egy percig sem forgott veszélyben - tegyük hozzá, nem érdemtelenül. A törökök Szenegállal játszanak a négy közé jutásért.
