BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Az Auchan szerepe a kamarában

Nemrég a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Kereskedelmi Tagozatában is helyet kapott az Auchan áruházláncot működtető társaság ezáltal a tagozat III. osztályának munkájában a multinacionális vállalkozás is részt vesz. Csűrös Aliz, a cég expanziós igazgatója a várható feladatokról nyilatkozott.

2006. február 23. csütörtök, 15:56

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hőnyi Gyula
- Miért fontos az Auchan számára a kamarai jelenlét erősítése?
- Három vagy négy éve tagja társaságunk a BKIK-nak, a III. osztály munkájában eddig jellemzően kis- és közepes vállalkozások vettek részt, egyetlen nagy szereplő sem képviseltette magát. Velünk „megtört a jég”. Az Auchan nyilvánvalóan aktívan szeretne részt venni a BKIK életében, e feladat ellátására engem választottak. Úgy vélem, hogy az Auchannak az osztályban való jelenléte elősegíti a kereskedelmi területen is a vállalkozások közötti párbeszédet.
- Az Auchan több érdekvédelmi szervezetben is jelen van, a BKIK-n kívül még háromban. Melyek azok a témák, amelyeket fontosnak tartanak a kisebbekkel való együttműködéshez?
- A fővárosi kamara - a többi érdekvédelmi szervezettel közösen - részt vett a nemrégen elfogadott kereskedelmi törvény véleményezési szakaszában. Hasonlóképpen vesz majd részt bármely, a kereskedelmet érintő törvény véleményezésében is. Most az agrártárca etikai kódexének létrehozása aktuális, azt szeretném, ha a III. osztály tagjai átfogó képet alkothatnának a szabályozóról, állásfoglalást vagy javaslatokat dolgoznának ki, s ezeket a vezetőség megtárgyalná. Tudva persze azt, hogy a BKIK-nak van etikai kódexe, amelyet a cégek érvényesnek tartanak magukra nézve, ám az élelmiszeripar számára készülő új etikai kódex megalkotását éppen a tavaly decemberben elfogadott kereskedelmi törvény teszi kötelezővé. Követendő példát ad, hogy a kereskedelmi törvény véglegesítése előtt - a jogszabályalkotás meghatározott időszakában - szakmai érvekkel bele lehetett szólni a normaszöveg alakulásába. Ez az érdekvédelmi szervezetek mindegyikének jól felfogott érdeke, az ilyen lehetőségeket ki kell használni. Hasonlóképpen fontos a Fővárosi Önkormányzattal való együttműködés, hiszen most zajlik a főváros kereskedelemfejlesztési koncepciójának kidolgozása. Mindez része annak, hogy e munkánkkal is támogatni kívánjuk a feketekereskedelem elleni fellépés minél egyértelműbb jogi eszközeit.
- Okoz-e feszültséget az Auchan multinacionális volta a szervezeteken belül?
- El?fordultak érdekes esetek, de alapvetően nincs feszültség a kisebb és a nagyobb vállalkozások képviselői között. A legfontosabb, a kereskedelem egészét érintő kérdésekben egyértelműen azonos az álláspontunk, és ezt csak úgy tudjuk elmondani, ha jelen vagyunk ezekben a szervezetekben, így a BKIK szakmai osztályában is képviseltetjük magunkat. Jó példa a hatékony jelenlétre a most indult Vital Cities kereskedelemfejlesztési koncepció kidolgozása. Támogatjuk, mert szerintünk is megfér egymás mellett, összehangolható a belvárosi és a külvárosi kereskedelem fejlesztése. Vannak működő példák amelyeket itt is érdemes megvalósítani.
- Hogyan alakul az ütemterv végrehajtásának következő időszaka, milyen témákkal foglalkozik majd a III. osztály?
- Azt gondolom, hogy egyelőre el kell kezdeni együtt dolgozni az osztály tagjaival, meg kell ismernünk és ismertetnünk egymás álláspontjait, és idővel a legtöbbet kell kihozni a helyzetből. Meggyőződésem, hogy az Auchan szerepvállalásával a fővárosi kamarai munka többszínű, gazdagabb lehet, a szakmai munkák szintjén pedig szerintem nincs kis vagy nagy cég, hanem kereskedők vannak a szó legnemesebb értelmében.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet