BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Autópályák: egyedül marad a Vegyépszer?

Elmarasztaló döntésre számíthatnak az érintett hazai sztrádaépítő cégek a versenyhivatal mai tárgyalásán. A döntés nyomán a korábban mellőzött Vegyépszer akár egyedüli szereplője is maradhat a közeli jövő autópálya-beruházásainak.

2004. június 17. csütörtök, 10:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálatainak megindítására az apropót a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. 2002-ben útjára bocsátott három beruházása szolgáltatta. A feltételezések szerint az első – eredménytelenül zárult – versenytárgyaláson, illetve az ezt követő nyilvános közbeszerzési eljáráson részt vevő cégek előre szétosztották egymás között a több tízmilliárd forint értékű beruházásokat - írja a Népszabadság.

Az Orbán-kabinet kedvezményezett autópálya-építő cége, a Vegyépszer ugyanakkor hálás lehet az NA Rt.-nek, amiért a társaság nem kapott lehetőséget a 2002-ben elindított beruházásokon való szereplésre. Így a cég nem keveredett bele a kartellvádakba. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ha a hazai mélyépítőpiac meghatározó szereplőit elmarasztaló GVH-döntést a bíróság jogerősen is jóváhagyja, a Vegyépszer egyedüli magyar szereplője maradhat a következő évek gyorsforgalmiút-építéseinek. Az autópálya-beruházásokért felelős NA Rt. ugyanis a kartellvádakban elmarasztalt építőipari vállalkozásokat kizárhatja a kivitelezők kiválasztását célzó közbeszerzési eljárásokból.

A mai határozat megszületésére váró cégeknél egyébként arról beszélnek: az összejátszás gyanúját feltehetőleg az keltette, hogy az egyes projektekért versenybe szálló konzorciumok pályázati anyagaikban előre megjelölték későbbi lehetséges alvállalkozóikat. Erre a magyarázatok szerint azért volt szükség, mert egy lezárt pályázat győztesének csekély lehetősége van új alvállalkozók kiválasztására. Az pedig, hogy a megbízások elnyerésére pályázó társaságok – a közbeszerzési eljáráson való sikertelen szereplés esetére – alvállalkozói feladatok felvállalásával biztosítják be magukat, nem utal összejátszásra.

Molnár Csaba
Molnár Csaba

Ez is érdekelhet