BUX 131304.01 -0,36 %
OTP 40800 0,22 %
header

BELPOLITIKA

11.
08.
08:15

Állami pénz Kóka János volt cégének

Tizennégy és fél millió forintos támogatást nyert augusztusban a foglalkoztatási minisztérium egyik pályázatán Kóka János gazdasági miniszter valamikori cége, az Elender Rt. A pénzt az uniós Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program keretében adatbázis-kezelői tanfolyamok megszervezésére kapta a cég azon a pályázaton, amelyet "a vállalkozói készségek fejlesztését célzó képzések" támogatására írtak ki. Az Elender közel a legnagyobb elnyerhető összeget kapta meg, a képzés becsült összegének mintegy 70 százalékára juttattak neki vissza nem térítendő támogatást, azaz a hátrányos térségekbe tartozóknak járó "többletpontokon" kívül szinte minden kategóriában az előnyösbe került. A nyertesekkel még hátravan a szerződéskötés, illetve a fizetés, amit a benyújtott számlák alapján teljesít a tárca. A miniszter, aki az augusztusi döntés idején még a magáncég irányítója volt, azóta nem érdeklődött a pályázat sorsa iránt - mondta a Népszabadságnak Rózsa Judit, a munkaügyi tárca illetékes főigazgatója. (Nszab. 1., 15. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
11.
05.
08:44

Megszűnik a lakásépítés áfa-visszatérítése

A lakásépítés áfa-visszatérítésének megszüntetésével teremt forrást a kormány a Fészekrakó és a lakbértámogatási program elindításához. Jövőre összesen 260 milliárd forint jut a költségvetésből lakástámogatásra, ebből 245 milliárdot tesz ki a hitelek kamattámogatása. A Fészekrakó programra 7 milliárd, a garanciaalapra 3 milliárd forint jut. Az áfa-visszatérítésre tavaly 9 milliárd forintot költött az állam. (Nszab. 15. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
11.
04.
07:51

Kóka gazdagabb Gyurcsánynál

Bár a Magyar Hírlap 100 leggazdagabb magyart felsoroló listája szerint Gyurcsány Ferenc tehetősebb, mint Kóka János, az újonnan kinevezett gazdasági miniszter tegnap leadott vagyonbevallása nem ezt igazolja. A miniszterelnök mindössze 1,9 millió forintos bankbetétjével szemben ugyanis Kóka több száz millió forintos megtakarítással rendelkezik. A különböző bankbetétek, részvények, kötvények és ingatlanok mellett a gazdasági tárca vezetőjének van egy Stingray 24 típusú motoros hajója is. (MH 6. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
11.
04.
07:42

Barroso ma előállhat az új listával

Brüsszeli értesülések szerint nem kizárt, hogy már a csütörtök este kezdődő EU-csúcsra közzéteszi a módosított összetételű bizottság listáját José Manuel Durao Barroso elnök. A leginkább kifogásolt jelöltek közül visszalépett az olasz Rocco Buttiglione, Ingrida Udrét pedig a lett kormány hívta vissza. Silvio Berlusconi olasz miniszterelnök várhatóan külügyminiszterét, Franco Frattinit javasolja az Európai Bizottságba, Rigát pedig Andris Piebalgs, Udre kabinetfőnöke képviseli majd. A Néppárt továbbra is vitatja Kovács László felkészültségét, és "áldozatot" vár a szocialista frakciótól. A Világgazdaság úgy tudja, hogy a kérdésről Gyurcsány Ferenc kormányfő személyesen határoz. A döntésről semmi nem szivárgott ki. Brüsszeli források szerint az adó- és vámügyekkel foglalkozó tárcát kaphatja az új Európai Bizottságban Kovács László. (VG 3. old., MH 5. old., NSZ 2. old., Nszab, 3. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság
11.
04.
07:41

Egy százalékból Magyar Alap

Magyar Alap létrehozását tervezi a kormány, az elképzelést november közepén, a Magyar Állandó Értekezleten jelentik be - értesült a Népszabadság. A Magyar Alap a határon túl élő magyarok és az anyaország közötti kapcsolatokat erősítené, forrása az adóalapból való egyszázalékos felajánlásokból képződne, amelyet a kormány minden évben kiegészítene. A részletek kimunkálása még hátravan, ahogy azon intézkedések megalkotása is, amelyekkel segítik a szülőföldön maradást, illetve az anyaországgal való kapcsolattartást. A Magyar Alap létrehozásával a koalíciós pártok minden bizonnyal ellensúlyozni akarják, hogy korábban úgy döntöttek, nem támogatják a kettős állampolgárságnak a határon túli magyarokra való kiterjesztését.(Nszab, 1., 6. old.)

Szerző(k):
Napi Online Gazdaság