BUX 138756.71 -0,74 %
OTP 45600 -0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Középen tarolt a válság

2010. július 7. szerda, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Magyarországon a kevesebb megtakarítással rendelkezők szenvedtek el nagyobb veszteséget, hat százalékponttal (17 százalékra) csökkent ugyanis az ötezer eurónál kisebb vagyonnal bírók aránya - derült ki a GfK Custom Research Worldwide és a Wall Street Journal legfrissebb Befektetési Barométer tanulmányából. Összesen a lakosság 26 százaléka rendelkezik valamilyen nagyságú magánvagyonnal. Mint az ezt ismertető sajtótájékoztatón Kozák Ákos, a GfK Hungária igazgatója elmondta: a magyar lakosság mintegy háromnegyedének stabilan nincs semmilyen megtakarítása. A felmérés eredményei szerint egyébként ez tízből három európaira igaz. Közép-Európában a lengyeleknél és Magyarországon a legnagyobb a megtakarítással nem rendelkezők aránya. A másik végletet az Egyesült Államok jelenti, ott mindössze minden tizedik vallja magát "nincstelennek" (arányuk tavaly még nyolcszázalékos volt). Az európaiak 49 százalékának kevesebb mint 25 ezer eurós vagyona van (ingatlanok nélkül), kilenc százalékuk vagyona 25-50 ezer euró közötti, négy százalékuk pedig ennél nagyobb vagyonnal rendelkezik. Szűkebb régiónkban a megkérdezett háztartásoknak 27 százaléka nyilatkozott ötezer euró alatti magánvagyonról.

A következő év megtakarításaira vonatkozó várakozások alapján úgy tűnik - hangsúlyozta Kozák -, hogy összességében mérséklődött a társadalmi pesszimizmus. Míg tavaly például Magyarországon még tízből nyolcan számítottak megtakarításaik rövid távú (12 havi) csökkenésére, addig idén tavasszal tízből öten vélekedtek így. A többi vizsgált térségben is enyhült a borúlátás, bár igaz, hogy ez közel sem volt annyira jellemző, mint nálunk.

Arra a kérdésre, hogy milyen befektetési formát választana, ha rendelkezésére állna 25-50 ezer euró, összesítetten 17 százalék, Magyarországon viszont 42 százalék volt azok aránya, akik nem adtak választ. Kozák szerint Magyarországon a magas válaszmegtagadási arány hátterében a befektetési formákkal szembeni általános bizalmatlanság, bizonytalanság állhat.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet