BUX 138740.15 -0,75 %
OTP 45610 -0,44 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Jöhet a fővárosi illendő megújulás

2010. július 6. kedd, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Végre kulturált nyilvános illemhelyek nyílhatnak Budapesten annak köszönhetően, hogy a Fővárosi Csatornázási Művek (FCSM) hivatalosan is átvehette a hálózat üzemeltetését - tájékoztatott a társaság. Az 1996-ban még 112 működő és nyitva tartó illemhelyből mára 74 maradt csupán, ezeknek is csak a fele üzemképes. Az FCSM-nek (amely már évekkel ezelőtt megbízást kapott) meg kellett várnia az illemhelyeket az utóbbi években üzemeltető Il-Net Kht. végelszámolását és megszüntetését. Ezzel együtt eddig már 11 - elsősorban turisztikai szempontból kulcsfontosságú - helyen tették használhatóvá és nyitották meg az eddig lezárt egységeket. A következő szakaszban közbeszerzési eljárást írnak ki, mivel minden meglévő illemhelyet felújítanak. Először persze a központi, forgalmas területek kerülnek sorra. A harmadik ütemben az FCSM megnöveli az illemhelyek számát: összesen legalább harminc új egységet helyeznek üzembe. Ezek között a tervek szerint a Nyugat-Európában már bevált, kompakt pavilonok is lesznek. A felújított egységekben természetes lehet majd az érintésvezérelt vízöblítés és az UV-fényes fertőtlenítés. Az összességében több száz millió forintos költséget jelentő munkálatokat az FCSM saját forrásaiból finanszírozza. A társaság tervei szerint egy-két éven belül látványos javulás lesz tapasztalható, és körülbelül négy év múlva újra száz, európai színvonalú, Budapesthez méltó illemhely áll majd a főváros lakossága és a külföldi turisták rendelkezésére.

B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet