A Fundamenta-Lakáskasszánál tavaly először a mérlegfőösszeg, majd a befektetésállomány, végül decemberre a betétállomány is elérte a 200 milliárd forintot. Mint az eredményekről tartott tájékoztatón elhangzott: közel tíz év telt el, mire százmilliárdossá nőtt a társaság, a második százhoz azonban már kevesebb mint három év elegendő volt. Közben jelentősen javultak a megtérülési és hatékonysági mutatók. Miközben ugyanis a kamatkülönbözet 33,2 százalékkal, 8,67 milliárd forintra gyarapodott, az általános igazgatási költségek csupán 12,1 százalékkal emelkedtek. Az adózott eredmény pedig közel kétszeresére, kétmilliárd forintra bővült. Mint hangsúlyozták, a hazai piacon egyre meghatározóbb szerepet tölt be a lakás-előtakarékossági konstrukció, a két piaci szereplőnek együttesen már jóval egymilliót meghaladó az ügyfélszáma, ami 12 százalék körüli penetrációt jelent. Célunk, hogy a jelenlegi magyarországi penetráció négy-öt év alatt megduplázódjon, azaz 25 százalék körüli szintre emelkedjen - jelentette ki Gergely Károly, a Fundamenta-Lakáskassza elnök-vezérigazgatója.
