Az építőipari hitelállomány a Magyar Nemzeti Bank (MNB) legfrissebb adatai szerint tavaly 21 százalékkal haladta meg a 2008 végi szintet. Az utolsó negyedévben ugyan 19,1 milliárd forint volt a csökkenés, de hasonló visszaesésekre az előző években is akadt példa. Ez az éves dinamika különösen azért meghökkentő, mert közben más iparágaknál (csakúgy, mint az aggregált adatoknál) határozott visszaesés tapasztalható. Az ágazat szereplői is szűkülő finanszírozásra panaszkodnak, és a bankok is igencsak visszafogott hitelhajlandóságról adnak számot. Az állomány összetétele alapján jól látszik, hogy a növekedés az éven belüli hiteleknél következett be, az éven túli lejáratnál csak a forintkölcsönök tudtak valamennyire bővülni. Ez alátámaszthatja, hogy a bankok ugyan sokkal drágábban, de valamennyire azért hajlandóak régebbi partnereik likviditását is segíteni.
A válság miatt a bankoktól származó információink szerint egyébként az elvárt önerő 35-50 százalékra, míg az elvárt előértékesítési szint 25-50 százalékra nőtt a korábbi 20 százalék alatti mértékről. Beruházók és ügyfelek is panaszkodtak már arra, hogy a bankok teszik lehetetlenné a projektek befejezését. Morvai Zsolt, a TakarékBank igazgatója azt állítja, hogy a pénzintézet a megnövekedett kockázatok miatt igyekszik az ilyen típusú ügyleteket magasabb önerővel és erősebb biztosítéki háttérrel strukturálni. Mint azonban hozzátette: a megkezdett, de még le nem zárt ügyletek esetén nem érdeke a banknak, hogy elakadjon a kivitelezés és egy félig elkészült épületen vitatkozzon a hitelfelvevővel. Minden ilyen esetben cél, hogy a kivitelezés megvalósuljon, megkapja a használatbavételi engedélyt és az ingatlan a funkciójának megfelelően működhessen. Drasztikus intézkedésekre (például számlazárolás, ingatlan elvétele) Morvai szerint csak akkor kerülhet sor, ha az ügyfél nem mutat semmiféle együttműködési készséget.
Tímár Péternek, a K&H Bank ingatlanfinanszírozási főosztályvezetőjének véleménye szerint a fejlesztések megvalósítása során előfordulhat, hogy a hitel megtérülését veszélyeztető bármely olyan körülmény adódik, amely akár a hitelfelvevő bankszámláinak zárolását is előidézheti. Ennek számtalan kiváltó oka lehet, egyebek közt akár az is, hogy a használatbavételi engedély kiadását meghiúsító vagy azzal fenyegető valamely probléma lép fel, amikor is a bank a jogilag rendelkezésére álló eszközök keretein belül a hitel visszafizetésének fedezetét részben vagy egészben biztosító bankszámlák egyenlegeinek zárolása érdekében intézkedést foganatosíthat.
