Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!
- A Fidesz alelnöke, Varga Mihály a közelmúltban az egyéni számlás nyugdíjrendszer bevezetésének szükségességéről beszélt, majd ezt maga is cáfolta. Így sokat nem tudunk arról, miben változtatna a leendő kormány e területen, de az szinte biztos, hogy valami lesz. Mennyire aggódnak a magánpénztárak a várható fejlemények miatt?
- A nyugdíjrendszer átalakítása egyetlen célt kell, hogy szolgáljon: kiegyensúlyozottan biztosítani hosszú távon a fenntarthatóságot. Amennyiben a törvényhozók mindezt egyéni számlanyilvántartás mellett látják majd biztosítottnak, rendelkezésre áll 15 évnyi tapasztalat, amely segíthet egy új gyakorlat kialakításában. Ezt a szisztémát ugyanis már hosszú ideje követjük. Hangsúlyoznám azonban, hogy nem szabad elkülönítetten nézni és kezelni az állami vagy a magánpénztári szolgáltatást. A rendszer bármelyik eleméhez nyúlunk is hozzá, annak egy másik elemre is lesz valamilyen hatása.
- Gondolom, itt olyasmi is szóba jöhet, mint például a tizenharmadik havi nyugdíj…
- Ez is jó példa arra, hogy nem lehet következmények nélkül változtatni: a 13. havi nyugdíj erősítette a tb-ellátás vonzerejét és csökkentette a magánpénztárakét, a tavalyi változtatás viszont felértékelte az öngondoskodást. A korhatár emelése szintén kedvező az öngondoskodás erősítése szempontjából, hiszen hosszabb ideig gyűlik az egyéni számlán a pénz. Közben a nyugdíjban részesülők arányának növekedése, valamint a költségvetés helyzete bizonytalanná teheti, mennyit fordíthat időskori ellátásra az állam.
- A magánpénztárak átalakulásáról szóló törvényt viszont olyan megjegyzéssel küldte el az Alkotmánybíróságnak a köztársasági elnök, hogy "az arányosság elve" megkövetelné a tagok számára a tb-rendszer teljes megnyitását. Miként érintené a magánkasszákat egy ilyen intézkedés? Különösen, mivel a mostani, igen csak korlátozott visszalépési lehetőség is 75 milliárd forintnyi vagyon távozásával járt.
- Egy ilyen lépés az egész rendszer átalakulásával járna. Ez azonban csak a kérdés egyik oldala. Tanulságos, hogy Szlovákiában volt ilyen nyitás, az emberek mégsem léptek vissza az állami rendszerbe. A magánkasszák iránti bizalmat erősíti, hogy működésük tökéletesen transzparens, ráadásul jelenleg a szektor teljesítményére sem lehet panasz. A magánpénztárak elmúlt éve nagyon sikeres volt. Ezzel áll szemben az állami rendszer, amely teljesen más történelmi háttérrel és örökséggel indult.
- Hogyan vélekedik a "visszavert" törvényről?
- Hangsúlyoznom kell, hogy arról a törvénycsomagról van szó, amely szabályozta volna a pénztárak átalakulását azért, hogy képesek legyenek járadékot szolgáltatni. Nyilvánvalóan akkor jó egy jogszabály, ha a lehető legnagyobb társadalmi konszenzus áll mögötte. Ennek a szabályozásnak pedig nem volt elég ideje kiforrni ahhoz, hogy valamennyi érdek megjelenjen benne. Lehet, hogy az időzítés sem volt szerencsés. Bízom abban, hogy a következő pénzügyi kormányzat a pénztárakkal közösen kidolgoz egy megfelelő megoldást. Hárommillió munkaképes fizető állampolgárról van szó, akik számára fontos a rendszer kiszámíthatósága, stabilitása.
- Szakmai berkekben azt beszélik, hogy az átalakulási törvényt a nagy, pénzügyi hátterű pénztárak nyomására fogadta el a parlament ilyen hirtelen, gyakorlatilag a ciklus végén. A szocialista képviselők is a rájuk nehezedő erős nyomásról beszéltek. A Stabilitás vagy annak meghatározó tagjai utat találtak a kormányhoz?
- A Stabilitás Pénztárszövetség vezetőjeként 2000 óta veszek részt különböző szakmai megbeszéléseken, amelyek központi kérdése: miként lehetne járadékot szolgáltatni. Az elmúlt évtizedben ezen a téren nem történt változás. A nyugdíjpénztárak a törvény által kijelölt irányok végrehajtói, megvalósítói, kizárólag szakmai kérdésekkel foglalkoznak.
- Nem tart attól, hogy a hirtelen elfogadott törvény miatt akár szakadhat is a szövetség? Ez ugyanis felszínre hozott néhány, a nagy pénzügyes hátterű és az inkább egyéb munkáltatóhoz kötődő, akár függetlennek is nevezhető pénztárak közötti éles ellentétet.
- Nagyon rövid idő állt rendelkezésre az egyeztetésre. Amikor azonban a Stabilitás Pénztárszövetség megküldte a Pénzügyminisztériumnak az elkészült jogszabállyal kapcsolatos állásfoglalását, abba belefoglalta a kisebb pénztárak javaslatait is. Jeleztük például: célszerű a szolvenciatőkénél több sávot alkalmazni, de azt is, hogy a felhalmozási szakaszban ne tegyék kötelezővé az átalakulást. Azt ugyanakkor senki sem vonja kétségbe, hogy nyugdíjjáradékot fizetni csak jelentős tőkével rendelkező intézményeknek szabad.
- Ezt én sem vitatom, de azt nem értem, miért ne vásárolhatnának a kasszák a biztosítóktól járadékot. Ezt pedig a jelenlegi szabályok is lehetővé teszik. Mi a baj a biztosítókkal?
- Szövetségi elnökként óvakodnék attól, hogy állást foglaljak abban, pénztár vagy biztosító legyen-e a szolgáltató. Állampolgárként viszont azt várom el, hogy a járadékszolgáltatás egyszerű legyen, átlátható és olcsó. A magánpénztár esetében rendelkezésre áll az adatállomány, a számítástechnikai háttér. Kész a teljes struktúra, tehát nem kell újrateremteni. A biztosítóknál azonban létre kell hozni egy új üzletágat, annak teljes vezérkarával. Mindez pedig értelemszerűen megjelenik a költségelemek között.
- Jól gondolom, hogy mégsem a költségek miatt nem került sor eddig járadékvásárlásra.
- A törvény úgy szól, hogy a magánpénztáraknak 2013. január elsejétől kötelező nyugdíjjáradékot fizetniük. Addig a pénz egy összegben felvehető. A tagok számára ez nagyon vonzó lehetőség, így igény sem volt a járadékra.
- Talán szerencsére. Az elmúlt időszak pénzügyi viharai és a válság nem tette éppen könnyűvé a vagyonkezelést.
Mire számít a jövőben?
- Továbbra is az a véleményem, hogy nincs messze az az idő, amikor a magánnyugdíjpénztárak növekedésének motorját a befektetéseken elért nyereségek és nem a befizetések jelentik. A jelenlegi számok alapján a pénztárak a válság miatt elszenvedett veszteségeiket gyorsabban kompenzálták az előzetesen vártnál. Tény az is, hogy a választható portfóliós rendszer (vpr) - az előzetes várakozásoknak megfelelően - erős szórást hozott a piacon, akár a meglökött biliárdgolyók, a szereplők is a befektetési stratégiák mentén, eltérően mozdultak el.
- Ez jól hangzik, de azokat aligha vigasztalja, akik olyan kasszák tagjai, amelyek a negatív hozamok felé lendültek. Számukra a váltás jelentene jó választást?
- A váltás szabályozása szintén olyan kérdés, amelyet ismét napirendre kellene tűzni. Rengeteg tájékoztatási kötelezettséget írtak elő, bevezették az úgynevezett adminisztrációs díjat. Mindezek azonban nem ellensúlyozzák a közvetítők intenzívebb tevékenységét, márpedig a válság miatt szűkülő egyéb lehetőségek miatt most ez következett be. Mindez nem szolgálja a tagok érdekeit. Az OTP Magánnyugdíjpénztárból tavaly kilépetteknél megvizsgáltuk a helyzetet, és jól látszott: a váltással szinte mindenki veszített. Nem véletlen, hogy az előírások szerint a tízéves nettó hozamrátát, a tízéves vagyonnövekedési mutatót is közzé kell tenni. A különbségek megfelelő időtávban kiegyenlítődhetnek. A gyors változtatás a pénztártag számára is káros lehet. Emiatt gondoljuk úgy, hogy célszerű lenne két évig kitartani a választott pénztár mellett, ezt követően pedig a jelenlegi félév helyett évente lehetővé tenni a váltást.
- A szövetség a vpr-rel kapcsolatban is újabb és újabb javaslatokat fogalmazott meg. Összességében végül is jónak tartja vagy nem a választható portfólió jelenlegi rendszerét?
- A legnagyobb "ugrást" már sikerült végrehajtani, elindult egy jó, hosszabb távon a korábbinál biztosan jobb hozamokat biztosító rendszer. Most már csak a finomhangolásra van szükség. A szövetség is háromféle portfóliót javasolt, de azóta kiderült, hogy ez nem a legtökéletesebb megoldás. A tapasztalatok alapján az állampapírok is jókora kockázatot jelenthetnek, így biztosan szükség van egy új, ezt a rizikót is kiküszöbölő portfólióra, amely a nyugdíj előtt állóknak adna biztonságot. A pályakezdők esetében pedig célszerű lenne a részvénykitettséget tovább növelni. A chilei modellben, amely a mostani rendszer mintájául szolgálhatott, a portfóliók közötti életkor szerinti átsorolásra nem konkrét időpont, hanem egy-két éves intervallum áll rendelkezésre. Ez lehetővé tenné, hogy elkerüljük a hektikus piaci mozgások kedvezőtlen hatását. A legjobbnak persze a target-date portfóliók alkalmazása tűnik.
- Az életciklusra szóló portfóliók nem hoznák zavarba a tagokat?
- Éppen ellenkezőleg. Ennek keretében a vagyonkezelő összhangba hozná a kockázatvállalást az életkorral és a piaci mozgásokkal is. Nem véletlen, hogy alig akad olyan pénztártag, aki önként lépne át a nem életkorának megfelelő portfólióba. Jobb is, ha a befektetések alakításával profik foglalkoznak.
