A középméretű vállalatfelvásárlási és fúziós ügyletekre szakosodott tanácsadók vezető nemzetközi szövetsége, az M&A International negyedik negyedéves beszámolójában összegezte a piacok aktivitásainak jelenlegi állapotát. E szerint a trend megfordult, és 2010-ben már fellendülés várható a vállalatfelvásárlási és fúziós ügyletekben. A kelet-közép-európai régióban a pozitív elmozdulást az elmúlt év abszolút mélypontjához képest kell értelmezni a szövetség kizárólagos magyar tagja, a Concorde Vállalati Pénzügyek ügyvezető igazgatója, Nagy Kálmán véleménye szerint.
A régiót értékelve elmondta: valóban kicsit felfelé mozdult az aktivitás, de még mindig alacsonynak számít. Jellemző egész Kelet-Közép-Európára, hogy a tavalyi év első felében szinte teljesen befagyott a piac, ami Magyarországra különösen jellemző volt. Most úgy tűnik, hogy a félbehagyott párbeszédek újrakezdődtek, élénkül a vevői érdeklődés - ugyanakkor a fellendülés az ügyletek tényleges zárásakor lesz kézzelfogható, melyek még jellemzően váratnak magukra. Nagy Kálmán kiemelte, hogy a régió országainak piacai hasonló képet mutatnak, ugyanakkor Csehországban és Lengyelországban kicsit erősebb az aktivitás, Magyarország mellett Romániában és Bulgáriában jobban "beállt a piac".
