Az előző évről egyelőre csak a hitel- és betétállomány előzetes adatait ismerhettük meg, ami nem mutat túl biztató képet (lásd erről szóló cikkünket). A lapunk érdeklődésére válaszoló bankok viszont nem panaszkodnak. A Citibank Magyarországnál jó eredményekkel zártuk a 2009-es évet ebben a rendkívüli kihívásokkal teli gazdasági környezetben - mondta el Batara Sianturi vezérigazgató. Mint hozzátette, sajáttőke-arányos nyereségük továbbra is megmaradt a legmagasabbak között a magyar piacon (a 2009-es auditált pénzügyi jelentés elkészülése előtt konkrét számokról azonban nem nyilatkozott). A Citi likviditása a forráshiányos időszakban is erős maradt, a bank hitel/betét aránya 2009-ben is 50 százalék körüli értéket mutatott. A bank egyébként tavaly növelte fiókhálózatát Budapesten, 2009-ben összesen nyolc fiókkal bővültek, amelyek között volt új fiók és hitelközpontból fiókká történő fejlesztés is.
Hasonlóan fejleszteni tudta hálózatát az UniCredit is. Mint elmondták: míg számos versenytársuk fiókokat zárt be és jelentős számban munkatársakat bocsátott el 2009-ben, addig ők 19 új fiókot nyitottak és az ügyfelek kiszolgálásához természetesen új munkatársakat is felvettek. Mindezt a korábbinál is sokkal nagyobb költséghatékonyság mellett tudták teljesíteni. A banknál kiemelték: a nagy bankok sorában azon kivétel az UniCredit, ahol sem állami segítség igénybevételére nem került sor, sem a tulajdonosoknak nem kellett tőkét emelniük. A csoport - tették hozzá - mindössze harmadmagával tartozik azon nagy európai bankházak közé, amelyek a válság miatt központi szinten sem szorultak állami segítségre. Ebben persze jelentős szerepet játszott, hogy nem voltak likviditási problémáik. Itt sem a forint-, sem a devizahitelezés nem állt le egyetlen napra sem. Mint megtudtuk, a stabil üzletmenet és az erőteljes költségcsökkentés mellett is jelentősen csökkent a bank nyereségessége 2009-ben, ami egyértelműen a hitelkockázatok és a nem fizető hitelek számának szaporodására vezethető vissza. Ezzel együtt az UniCreditnél úgy látják, hogy ezen a téren is jobb eredményt sikerült elérniük a hazai piac átlagánál.
Az ügyfélforrásokért folyó éles piaci verseny ellenére - tájékoztatták a Napit a CIB Banknál - jelentősen növelték lakossági betéteik volumenét és 537 bázispontos növekedést értek el a lakossági devizabetétek piacán. Összességében a bank betétpiaci részesedése stabil maradt. A hitelezés terén elért 2009-es piaci részesedéseik szintén a stabilitást tükrözik. Hitelezési tevékenységük a piac általános zsugorodásával összhangban alakult. Az előzetes adatok szerint piaci részesedésük a vállalati szegmensben 35 bázisponttal, míg a lakossági szegmensben 25 bázisponttal csökkent. A bevételek a banknál a csökkenő hitelezési aktivitás ellenére is meghaladták a 2008-as évit, míg a költségek a válság hatására elindított költségcsökkentő intézkedések (létszámleépítés, tendereztetés) eredményeképpen mérséklődtek. Hozzátették azonban, hogy a CIB-csoport továbbra is kiemelt hangsúlyt helyezett a problémás hitelek általi kitettség prudens kezelésére és megoldására, ez a stratégia pedig felemésztette a működési nyereség döntő részét. Hangsúlyozták, hogy ez ugyanakkor hozzájárult a csoport erejének és stabilitásának megőrzéséhez, valamint ahhoz, hogy a piaci feltételek javulásával újra el tudják indítani finanszírozási tevékenységeiket.
