A gyenge gazdasági környezet és az egész éves dekonjunktúra ellenére 5,6 százalékos növekedéssel 244 milliárd forint forgalmat ért el tavaly az Auchan Magyarország Kft. - mondta tegnap Jean-Paul Filliat ügyvezető igazgató. Szerinte a viszonylag kedvező adatokban nagy szerepet játszott, hogy a cég igazodni tudott az igényekhez és folyamatosan nyomott árakon értékesített, ami vonzotta a vevőket. A növekedésben kis szerepet játszott a tavalyi egyetlen áruháznyitás, amellyel az Auchan 11-re növelte hipermarketjei számát.
Ez évre nehéz évet jósolt az igazgató: mint mondta, jól látszik, hogy a vásárlóknak a hónap végére kiürül a pénztárcájuk, s a növekvő benzinárak ugyancsak nem kedveznek a külvárosi vásárlásoknak. A cégvezető szerint jó ötlet a nemrég megszületett termékpályakódex, viszont azt logikus lépésnek tartja, hogy azt jelenleg vizsgálja a Gazdasági Versenyhivatal. Filliat annak is örül, hogy a kiskereskedelmi szektor árpolitikáját az Éfosz bejelentésére ismét vizsgálja a hivatal, ugyanis szerinte a nagy beszállítók árképzési politikája komoly kérdéseket vet fel. Az átadási árak 5-15 százalékkal növekedtek, ezek indokolatlanok a jelenlegi hazai és regionális árualaphoz viszonyítva.
Az Auchan kidolgozott egy betétdíjrendszert, amelyet minden nem visszaváltható műanyag, fém- és üvegpalackra alkalmaz. Minden egyes termék után 5 forintot számol fel, ami pluszban jelentkezik a blokkon, de a vásárló ezt újra levásárolhatja, amint visszahozza a "göngyöleget".
