A szesziparban is borús képet festenek a szereplők a várható jövedékiadó- és áfaemelések miatt. A szektornak most (júniusban) 7, jövő januárban pedig a kormány tervei szerint 10 százalékos jövedékiadó-emelést kell elszenvednie, így az áfa emelkedésével együtt több mint 20 százalékos köztehernövekménnyel számolhat a piac. Beszteri Sára, a Magyar Szeszipari Szövetség és Terméktanács elnöke szerint ez olyan jelentős drágulást okoz, hogy a fekete és szürke szegmensben ismét megéri teríteni az árut. Úgy véli, az ellenőrzés fokozása rendszerint több bevételt hoz a költségvetésnek, mint az adóemelés. Az elnök elmondta, hogy 2006-ban a kormányzat ezt az elvet megértette, most azonban hajthatatlannak látszik. Barabás Attila, a Győri Szeszgyár Zrt. vezérigazgatója szerint a közteher-növekedés hatását úgy tompítják majd a gyártók, hogy csökkentik a kiszerelés méretét, illetve a termékek alkoholtartalmát.
Korábban a szeszes italok alkoholtartalma jellemzően 37,5 fokos volt, ma már 27,5-28 maligánfok, sőt megjelentek a 26 százalékos termékek is. Akadnak szakértők, akik szerint a jövőben utóbbi akár jellemzővé is válhat. Minél kisebb ugyanis a termék alkoholtartalma, a gyártónak annál kevesebb jövedéki adót kell fizetnie. Barabás szerint az adóemelés dacára nagy valószínűséggel szinten marad a költségvetési bevétel, már ami a szeszipari befizetéseket illeti. Egyfelől mert csökken a fogyasztás, másfelől pedig a fogyasztás a szürke zónába terelődik.
