BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,04 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

A gyenge forint után aszályhatás is jön

2009. június 11. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Egyáltalán nem meglepő, hogy a tervekhez képest elszállt a májusi infláció, a forint gyengülése éppen abban az időszakban érinti a kiskereskedelmi árakat, amikor a kurzus erősödni látszik. Mostanra "lopakodott" be a gyenge forint hatása a piacra - mondja Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára. Az év elején ugyanis aki csak tehette, "lenyelte" a gyengülő forint negatív hatását, s a piac meghatározó szereplőihez igazodtak a kisebbek is. Mostanra viszont elfogytak a tartalékok, a fogyasztás csökkenése nagyjából két százalékkal túlszárnyalta a GDP esését, ami azt jelenti, hogy a kereskedők többségének a raktárban áll (áru formájában) a pénze, miközben finanszíroznia kell a beszállítói követeléseket, valamint a munkabéreket és a járulékos költségeket.
Logikus, hogy egy gyengén muzsikáló piacon nem szívesen mennek bele a kereskedők az erőteljesebb akciózásba, mert akkora volument nem tudnak generálni, amely hasznot hozna, így inkább az alig észrevehető áremelkedés mellett döntenek, így hárítva át az árfolyamból származó többletköltségeket azokra, akik még hajlandók vagy tudnak vásárolni. Vámos szerint nagy valószínűséggel nem lesz tartható a költségvetési hiánycél, de ahogy mondja: elemző legyen a talpán, aki messzemenő következtetéseket képes levonni a májusi adatokból. Előtte vagyunk még az áfaemelésnek és az aszály miatti drágulásnak. Ezt a kereskedelem tartalékok hiányában valószínűleg viszonylag gyorsan áthárítja a vásárlókra. Ugyanakkor nagy kérdés, hogy mit mutat a következő fogyasztási adat. Véleménye szerint elérte a piac a mélypontot, ami után lassulnia vagy megtorpannia kell a csökkenésnek, de ez nem szabad, hogy megtévessze a piacot, ugyanis a fogyasztás is úgy viselkedhet, mint a gödörbe esett labda: amikor eléri a feneket, visszapattan, de utána megint zuhanni kezd. A nagy kérdés tehát, hogy a hektikus fogyasztási mozgás mikor simul ki.
A kereskedők igyekeznek minél inkább simítani, a napokban a versenyhivatal vizsgálódni kezdett azon kereskedői levél miatt, amelyet a beszállítók kaptak: fogják vissza magukat az árképzésben. Vámos szerint ilyen levél naponta megy a beszállítókhoz, kérdés azonban, hogy a mostani tartalma nem ütközik-e az erőfölény tilalmába. Mindent összevetve, hiába a fogyasztáscsökkenés miatti árnyomás, a következő időszakban a kereskedelem kénytelen lesz az árfolyam- és a forgalmiadó-, illetve a jövedékiadó-változások hatását érvényesíteni az árakban.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet