Az M3-as autópálya Vásárosnamény-országhatár (Beregdaróc) közötti szakasza tanulmánytervének, előzetes (környezetvédelmi) vizsgálati dokumentációjának elkészítésére kiírt nyílt közbeszerzést a Főmterv Zrt. nyerte el, az eredményt az ajánlatkérő Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. a hétfői Közbeszerzési Értesítőben közölte. A munka része a kockázatelemző örökségvédelmi hatástanulmány, valamint a nyomvonal miniszteri rendeletben történő kihirdetéséhez szükséges dokumentáció elkészítése is. Az új út hossza mintegy 25 kilométer. A felhívásra három ajánlat érkezett, ezek közül a legolcsóbb, a Főmterv 47,6 millió forintos ajánlata lett a nyertes. A nyertes ajánlatot követő legkedvezőbb, 54 milliós ajánlatot a Roden Mérnöki Iroda Kft. adta.
