Összesen 76,6 millió forintra bírságolt 16 pékséget és a Magyar Pékszövetséget a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). Ebből 5 milliós bírságot kapott a szövetség, mert a hivatal szerint a szervezet a magatartásával ösztönözte és egyben elősegítette az egyébként egymással versengő vállalkozások piaci magatartásának koordinálását. A versenyhivatal 2007-ben indított vizsgálatot a pékszövetség és a 16 pékséggel szemben, azt vizsgálva, hogy mi volt az oka a sütőipari termékek 2006-os és 2007-es drágulásának. A hivatali közleményből kiderül, hogy nem az áremelkedések tényével volt a probléma, hanem az erre irányuló módszerrel. Háttérként annyit vázolt a hivatal, hogy a megbüntetett pékségek a négy legnagyobb forgalmú sütőipari termék (fehér és félbarna kenyér, kifli, illetve zsömle) piacának mintegy 80 százalékát fedik le, vagyis piaci erejük együttesen jelentős.
A GVH arra figyelt fel, hogy a pékszövetség első körben 2005 novemberében megjelentette a fehér kenyér szerinte reális átadási árát, majd 2006 márciusában regionális ülésein áremelésre szólította fel tagjait úgy, hogy közben kommunikáljanak egymással, ezt követően pedig 2007. februárban emelkedtek az árak. A GVH szerint a szövetség egyetlen célja az áremelés volt, márpedig ez a versenytörvény szabályaiba ütközik.
