A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) 2009. június 11-éig meghosszabbította a döntéshozatali határidőt a kockázatitőkealap-kezelők kiválasztására. A Új Magyarország kockázatitőke-programban alapkezelők jelentkezésére kiírt felhívásra 18 társaság 23 pályázatot nyújtott be. A szakmai körökben Jeremie néven is ismert uniós kezdeményezés részét képező programban a Magyar Vállalkozásfinanszírozási Zrt. (MV) forrásokat közvetít kockázatitőke-alapok részére. A befektetések végrehajtása mellett az alapkezelők feladata, hogy az MV Zrt. által közvetített források mellé legalább 30 százalékos mértékben magánforrást vonjanak be. A tőkealap-kezelők révén 35 milliárd forint európai és nemzeti, a magánforrásokkal együtt 50 milliárd forint válik kézzelfogható támogatássá a hazai kis- és középvállalkozói szektor korai, valamint növekedési szakaszban lévő vállalatai számára.
