Az év végéig készülnek el a befektetésbarát önkormányzat programban részt vevő városok stratégiái - mondta Lukácsy Gergely, az ITD Hungary Kft. igazgatóhelyettese Szekszárdon, ahol munkatársaival kedden helyi befektetési lehetőségekről tárgyalt - írta az MTI-Eco. A 2008 utolsó negyedében indított programról Lukácsy Gergely elmondta: ez év végéig minden önkormányzatnak rendelkezésére áll majd egy beruházási stratégia, amely tartalmazza, hogy az adott város, illetve régió mely iparágakban versenyképes. A programban jelenleg negyven önkormányzat vesz részt, köztük három Tolna megyei városé: Paksé, Szekszárdé és Dombóváré. A szakember a tárgyalásokat követő sajtótájékoztatón kifejtette: bár a gazdasági válság nyomán a beruházások száma drasztikusan csökkent, az ITDH-nál jelentkező befektetői érdeklődés nem esett vissza, ami szerinte azt jelenti, hogy a cégek átfogó képpel rendelkeznek a jövőről.
