A gazdasági válság hatására a tavalyi évhez képest mintegy 40 százalékkal esett vissza az Emfesz Első Magyar Földgáz- és Energiakereskedelmi és Szolgáltató Kft. versenypiaci ügyfeleinek a gázfogyasztása, ezért a cég új piaci szegmensekben, így a Gas.hu szolgáltatással a lakosságnál, valamint az önkormányzatoknál, a kkv szektorban és a társasházak körében próbál terjeszkedni - mondta sajtóbeszélgetésén Góczi István ügyvezető igazgató.
A cég a lakossági kisfogyasztók megnyerésére indított Gas.hu internetes szerződéskötési szolgáltatása iránt (ezt a Tesco-lánccal közösen kibővítette egy papíralapú szerződéskötésre is) havi 8-10 ezer új fogyasztó érdeklődött. Ezért a cég Nyíregyházán új szolgáltatóközpontot nyit, hogy győzze a jelentősen megnövekvő ügyintézést. Góczi István szerint a júliusi piacnyitást követően is biztosítják a náluk elérhető, évenkénti egyhavi gázszámla árának megfelelő árelőnyt.
Az önkormányzatok közül már mintegy kétszáz kereste meg a céget a versenypiaci gázszolgáltatás igénybevétele céljából, ezenkívül havi 8-15 új jelentkezővel tárgyalnak, valamint kidolgozták a kkv szektort és a társasházakat megcélzó ajánlataikat is. Góczi a hazai energiapiacok helyzetét vizsgálva kijelentette: megérett a helyzet arra, hogy végre elinduljanak Magyarországon is a gáz- és a villamosenergia-szektorban is az energiatőzsdék, mert csak ez adhat transzparens, minden piaci szereplő számára tiszta képet a kapacitásokról és az árakról.
