BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Ruhára még költünk

2009. március 26. csütörtök, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Tavaly négy százalékkal nőtt a 2007-ben padlóra került ruházati piac forgalma. A növekedés mögött a tavalyelőtti alacsony bázis és némi mennyiségi növekedés áll. A GfK Hungária Piackutató adatai szerint a háztartások 2008-ban átlag 108,5 ezer forintot költöttek ruházati termékekre, az összeg nagyobbik részét felsőruházatra fordították.
Az adatok szerint tavaly az általános ruházati üzletek fejlődtek, elszippantva a forgalom egy részét a hipermarketektől, amelyek 2000-2004 között hasítottak a piacon. A hazai igények növekedése a hiperek "tündöklése" után indult meg, s a négy éve tartó felfutási időszakban úgy tűnik, csúcsra ért, hiszen a következő időszakban jóval kevesebb pláza nyílik, mint eddig. Tavaly az általános ruházati áruházak mellett jelentős szerep jutott az olcsóbb ruházati diszkontoknak és a használtruha-boltoknak is. A vásárlók e két üzlettípust is szívesen látogatják, s az adatokból kiderül, hogy vevőik esetenként ugyanazok. A piac nagy vesztesei tavaly a kis ruházati üzletek voltak, a megfizethető árakat felmutató nemzetközi láncok elszívó hatása leginkább ebben a szegmensben volt érzékelhető.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet