BUX 140460.75 0,71 %
OTP 46100 0,28 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Még nincs realitása a kilencveneurós cigarettaadónak

2009. március 9. hétfő, 23:00

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Alaposan átírhatja a hazai és egyben az uniós cigarettapiacot a Kovács László európai adó- és vámügyi biztos által vezetett kabinet előterjesztése, amely szerint 2014-re a jelenlegi ezerszálanként számolt 64 eurós szintről 90 euróra nőne a termék közterhe. A javaslat szerint a százalékos arányban számolt adótartalom 57-ről 63 százalékra nőne. Az adószinteket 2014 után már nem az úgynevezett MPPC-ből, vagyis a közkedvelt márkák fogyasztásából számolnák, hanem a tagállamokban forgalmazott összes márka súlyozott árából állapítanák meg.
A javaslatról ma egyeztetnek az uniós pénzügyminiszterek. Információink szerint komoly vita bontakozhat ki az ügyben, ugyanis a tagállamok véleménye finoman szólva is megosztott. A legerősebb uniós gazdaságok, mint például Németország, az Egyesült Királyság, Franciaország vagy Olaszország alapvetően egyetértenek a javaslattal, tekintettel arra, hogy ezekben az országokban némely esetben a közkedvelt márkákra vetítve az adótartalom eléri az 1000 eurót vagy több is annál. Az újonnan csatlakozó tagállamok viszont úgy vélik, nem tartható sem a jövedéki adóemelés, sem a derogációs időszak. Magyarország érvelése szerint a jelenlegi pénzügyi helyzetben az árfolyam komoly kockázatot jelent. A forint árfolyamgyengülésével a jelenlegi 64 eurós léc is rezeg, a 90 eurós szint pedig túlzott teher volna. Ezen túlmenően már a 64 eurós adótartalom abszolválása is nyögvenyelősen sikerült, így kérdésessé válhat az új adómérték 2014-es bevezetésének időpontja.
A javaslatot a korábbiaktól eltérően a régi EU-tagok nagy része és az újak egyaránt bírálják. A jelenlegi javaslattal nem ért egyet például Belgium és Svédország sem, sőt mellettük a régebbi tagországok mindegyikének van valami kifogása. A tagországok némelyike a feketepiacok újraéledésétől, ezáltal a cigarettából befolyó jövedéki adóbevételek csökkenésétől tart. Egyelőre kérdéses, hogy a Kovács-kabinet képes lesz-e előállni olyan javaslattal, amelyet az uniós pénzügyminiszterek elfogadhatónak tartanak.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet