BUX 138756.71 -0,74 %
OTP 45600 -0,46 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Kamatemelés Svájcban

2007. június 14. csütörtök, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Hatéves csúcsra, 25 bázisponttal, 2,5 százalékra emelte alapkamatát a svájci központi bank. Ez a hetedik egymást követő negyedév volt 2005 utolsó három hónapja óta, amikor szigorított a bank, és a szakértők a most kiadott közleményből arra következtetnek, hogy szeptemberben és decemberben újabb 25-25 bázispontos emelés következik. A piac már a jövő márciusi kamatemelést is beárazta. A magyar bankok eddig nem igazán érvényesítették kondícióikban a kamatemelést. A svájci szigorítási ciklus kezdete óta a lakáshitelek gyakorlatilag egyáltalán nem drágultak (a kamat mellett a teljes hitelköltséget tekintve sem), a fogyasztási kölcsönöknél pedig az átlagos kamatszint még esett is. Utóbbiaknál persze jelentős felárat alkalmaznak a bankok. Az ügyfelek azonban jellemzően a lakás-, illetve a szabad felhasználású jelzálogalapú hiteleknél adósodnak el svájci frankban. Ezen a téren pedig töretlenül folynak a banki akciók. Ez persze szorosan összefügg azzal, hogy a megszorítások miatt a hitelintézetek tartottak a lakossági hitelkereslet visszaesésétől. Ha a piacon magasabb kamatszint mellett is a jelenlegi kereslet lenne, akkor – ismerték el lapunk érdeklődésére az Erste Banknál – a pénzintézetek valószínűleg érvényesítenék forrásköltségeik emelkedését. A pénzintézetek számára persze elsősorban nem a svájci irányadó kamat számít. A legfontosabb a bankközi kamatszint (CHF Libor), amire persze erősen – de nem kizárólagosan – hat a jegybanki döntés, de természetesen nem elhanyagolható az árfolyamok alakulása sem. Több banknál is azt hangsúlyozták, hogy a hitelkamatok mértéke a banki forrásköltségektől és a piaci helyzettől függ, így az esetleges kamatemelésnél is ezeket a tényezőket vizsgálják. Rögzítették azonban, hogy csak addig tartható a CHF-hitelek jelenlegi kamatszintje, amíg a forrásköltségek ezt lehetővé teszik. Lapunk információi szerint a CHF-kamatok emelését éppen ezért már nem egy pénzintézetnél fontolóra vették. Addig azonban, amíg ilyen „törékenynek” ítélik hitelkereslet szempontjából a helyzetet, senki sem mer drágítani. Pontosabban: a húzótermékeknél marad az alacsony kamat, más konstrukcióknál azonban elképzelhető emelés. Erre utalhat az is, hogy a bankok most (a korábbi svájci kamatemeléseknél tett nyilatkozataikkal ellentétben) nem siettek leszögezni: CHF-konstrukcióiknál nem várható kamatemelés.

Komócsin Sándor
Komócsin Sándor
B. Judit Varga
B. Judit Varga

Ez is érdekelhet