Hőnyi Gyula
Tavaly kezdődött az LCD tévé boom, amelynek egyik oka, hogy a csúcstechnológiás tévékészülékek ára mintegy 30 százalékkal csökkent az egy évvel korábbi szinthez képest. A GfK Hungária piackutató becslése szerint a készülékek ára miatt még nagyon sok család kivár, egyrészt mert arra várnak, hogy az árak tovább csökkenjenek, másrészt pedig a néhány évvel korábban, a nagy alapterületű elektronikai áruháznyitásokkor bevásárolt hagyományos képcsövű tévék élettartama még nem járt le. A GfK számításai szerint belátható időn, vagyis néhány éven belül a csúcstechnológiás televíziók úgy váltják majd ki a hagyományos készülékeket, mint ahogyan most a DVD a VHS rendszereket. Ennek egyik oka, az, hogy a televíziózás digitalizálásával a képminőség javult, amit viszont az generációs készülékekkel sokkal jobban lehet élvezni. Ráadásul a magyarok az uniós átlagot meghaladó mértékben fogyasztják a televízióműsorokat, tíz megkérdezettből például hárman azt állítják nem lenne teljes az életük a tévé nélkül.
A modern készülékeket a családok a nagy alapterületű elektronikai áruházakban szerzik be, még akkor is, ha az ott kapható termékek árszínvonala némileg magasabb. Ám az új technológiához szakszerű tájékoztatót szeretnének és a relatív magas árért jelentős választékot. Nem véletlen, hogy a nagy alapterületű áruházak minden lehetőséget megragadnak, hogy értékesíteni tudják a magyar átlagpénztárcához is felül kalibrált csúcstechnológiás készülékeket. A plazmatévé értékesítésében jelenleg vezető helyen levő Media Markt nagy erővel készül a hamarosan induló focivébére. Szántó Balázs koncepciómenedzsere lapunknak elmondta a cég jóelőre felkészült az LCD és plazma tévék iránti keresletre, amelyet hamarosan egy kommunikációs kampány is támogat majd.
A Saturn Magyarország egyelőre két üzletet működtet Magyarországon, az év végére tervezi az Árkádban a következő áruház nyitását. A cég profiljában kiemelt szerepet kap a szórakoztató elektronika, így a plazma készülékek értékesítésében komoly tapasztalatot szerzett, például a tavaly előtti nyitáskor több száz ilyen felsőkategóriás készülék kelt el, holott akkor még a milliós tévé sem volt ritka. Balogh Péter a Saturn koncepciómenedzsere szerint a magyarok körében is mind nagyobb a kereslet az új technológiák iránt, erre reagálva a cég folyamatosan bővíti ilyen irányú kínálatát. A focivébé pedig jó lehetőséget kínál a szórakoztató készülékek eladására, a tévé mellé, akár egy sörcsapos hűtőszekrény is vásárolható.
