BUX 139468.07 -0,3 %
OTP 45970 0,0 %
Promo app

Töltse le az Economx appot!

Letöltés

Demján szerint több pontban nemzeti konszenzusra lesz szükség

2006. május 2. kedd, 23:59

Google Állítsd be, hogy az Economx az elsők között legyen a Google-találatokban!

Öt-hat pontban nemzeti egyetértésre, négypárti összefogásra lesz szükség ahhoz, hogy Magyarország újra versenyképessé váljék a környező országokkal folytatott versenyben és az uniós közösségen belül – mondta tegnap Demján Sándor, a Vállalkozók és Munkaadók Országos Szövetsége ügyvezető elnöke a szervezet elnökségi ülését megelőzően. Demján az euró bevezetésében, a közintézményi és egészségügyi reformban, az önkormányzati átszervezésben és az adó csökkentésében szeretné, ha az ellenzék és a kormánypártok félretennék politikai és retorikai értékkülönbségüket és mielőbb megállapodnának a programokban, mert szerinte a jelenlegi helyzetben csak ez segíthet a gazdaságon.
Demján szerint a politika eddig nem hallgatott a gazdaságra, aminek az lett az eredménye, hogy Magyarország nem tudta felvenni az unió ritmusát, a versenyképtelenség nem a gazdaságban, hanem egyre inkább a politikában és a túlságosan nagyra duzzadt államigazgatásban jelenik meg. Az adók továbbra is magasak, miközben az unióban a kormányzatok arra törekednek, hogy minél nagyobb részt hagyjanak meg az állampolgároknak a bruttó jövedelmükből. Itthon Demján szerint az arány nagyon rossz, a cél az lenne, hogy a magyar bérek kétharmada a dolgozók zsebében maradjon. Mivel ez az arány jelenleg – Demján szerint – nagyjából egyharmad, ezért Magyarországon „mindenki ügyeskedik és igyekszik kikerülni az adózást”. A versenyképesség megtartásához olyan megoldásokra van szükség, mint az eva vagy az ekho, amire optimális esetben Demján szerint semmi szükség sem lenne. Mindenkinek egyformán kellene adóznia, olyan arányban, mint amilyen például az eva – fejtette ki álláspontját a nagyvállalkozó. Az elnök szavaiból kiderült, hogy nincs több idő a reformok halogatására. Szeptemberben kiderül, hogy a tőke hisz-e még a magyar politikának, vagy úgy dönt, hogy kiszáll a pénzpiacokról, likvidálja forintbefektetéseit, ami után összeomolhat a forint és maga alá temeti a nemzetgazdaságot. Azért, hogy ez ne történjen meg, a VOSZ igyekszik hallatni a hangját és minden helyzetben számon fogja kérni a kormánytól azokat az ígéreteket és vállalásokat, amelyeket – jelen esetben – a Magyar Szocialista Párt és az Szabad Demokraták Szövetsége tett még a választások előtt. A VOSZ ugyanis korábban egy tízpontos elvárást dolgozott ki, amelyben burkoltan javaslatokat is tett, hogyan lehet a gazdaságot megerősíteni.

Hőnyi Gyula
Hőnyi Gyula

Ez is érdekelhet