Mára a nagy bevásárlóközpontok megjelenésével a kereskedelemben olyan monopolhelyzetek alakultak ki, amelyek a hazai beszállítói kis- és középvállalkozásokat szinte teljesen kiszolgáltatott helyzetbe hozták – fogalmaz a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség választási programjának a kereskedelem egészére kiterjedő része. Éppen ezért a párt úgy gondolja, hogy a szabad és tisztességes piac érdekében az állami szabályozás eszközeivel biztosítaná a fizetési fegyelmet és a fizetési határidők jelentős csökkentését. Emellett támogatják a hazai beszállítók jog- és érdekvédelmi intézményrendszerének kiépítését.
A programmal kapcsolatban több multinacionális vállalatot kerestünk meg, de mindegyik cég túlságosan kényes területnek tartja a pártok programjának értékelését. A Fidesz több pontja a szakemberek szerint erősen „utánlövés” a kereskedelmi szektorban több éve kialakult versenynek és állandó vitának. Szanyi Tibor, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium politikai államtitkára szerint a Fidesz-program valóban erősen hajaz a kereskedelemben az elmúlt években végrehajtott kormányprogramra. Mint mondta korábban az agrárrendtartási törvényben törvénybe iktatták az élelmiszerek beszerzési ár alatti értékesítésének tilalmát és maximálták a vevők fizetési határidejét. A most elfogadott kereskedelmi törvényben pedig korlátozták a multinacionális vállalatok piaci erőfölényét, védve ezzel a kis beszállítók érdekeit.
Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint a program összetett kérdéseket feszeget. Szemmel láthatóan a kis- és közepes vállalkozások helyzetbe hozását helyezi előtérbe, ám Vámos szerint a beszállítói körök védelmében már születtek intézkedések, például a kereskedelmi törvény piaci erőfölényről szóló passzusa, amelynek célkitűzését a messzemenőkig támogatja a kereskedelmi szervezet. A módszertanát azonban továbbra is vitatja. A szakember támogatja a kereskedelmi etikai kódex létrehozását is, amely önkorlátozásokat foganatosítana a kereskedőknél, többek között a beszállítókkal való kapcsolat területén. Vámos úgy véli, a mezőgazdasági beszállítók ma halmozottan hátrányos helyzetben vannak, ennek a kis- és középvállalkozói szektornak az erősítése nem ellentétes a kiskereskedelmi érdekekkel.
Szanyi szerint azért óvatosan kell fogalmazni a kereskedelemmel kapcsolatban, hiszen az import ellenére a kereskedelmi láncokban forgalmazott élelmiszerek 80 százaléka magyar eredetű, jóllehet a multik nagyon szigorúan versenyeztetik egymással a beszállítóikat. Mindent összevetve Szanyi szerint a Fidesz programja alapvetően megvalósult a jelenlegi kormány ideje alatt.
