A faktoring szolgáltatás kevésbé ismert a magyarországi vállalkozások körében, pedig számos olyan előnyt kínál, ami már kis forgalom esetén is kifizetődővé teszi alkalmazását. Ennek során a faktorálást végző cég a vállalkozás rövid lejáratú vevőköveteléseit megvásárolja és a szállítást követően annak jelentős részét (jellemzően 70–90 százalékát) azonnal megelőlegezi. A fennmaradó 10–30 százalékot azután kapja meg a szállító, miután a vevő a faktorcégnek kifizeti a számlát, illetve ebből a fennmaradó összegből levonják az ügyletért felszámított faktordíjat és a kamatot.
Ez a finanszírozási forma elsősorban a korlátozott pénzeszközökkel működő, kis- és közepes beszállító vállalkozásoknak jelent jól használható pénzügyi szolgáltatást, mert a szokásos 30, 60, 90 napos vagy még hosszabb fizetési határidő helyett azonnal pénzhez juthatnak. Emellett az utóbbi időben egyre több olyan beszállító is igénybe veszi a szolgáltatást, amelyek esetében a fizetési határidő 30 nap vagy még kevesebb. A kinnlevőségeket csökkentő faktorálással élő vállalkozások forgóeszköz-finanszírozási lehetőségei javulnak, mivel a faktorház által kifizetett előleg azonnal visszaforgatható a vállalkozásba. A folyamatos faktorálás lehetővé teszi, hogy a cég likviditási helyzete optimális maradjon.
A faktoring szolgáltatás további előnye, hogy a faktorház a vállalkozó követeléseit automatikusan nyilvántartja, kezeli és könyvelésre kész állapotban a vállalkozó rendelkezésére bocsátja. A szolgáltatáshoz tartozik a követelések beszedése, azaz a vevői esedékességek nyilvántartása, telefonok és felszólító levelek lebonyolítása.
A faktorház számára elsősorban a vevő pénzügyi megbízhatósága a lényeges, hiszen a megvásárolt számlakövetelés ellenértékét a vevőtől kell megkapnia. A követelési láncok végén leggyakrabban önkormányzatok, állami vállalkozások, építőipari projektek esetén az állam, illetve nagykereskedelem esetén multinacionális cégek állnak.
A faktoring költsége szolgáltatónként eltérő elemekből tevődhet össze. Ezek egyike a kamat, amelyet a faktorház mindig a finanszírozási időszakra számol fel a folyósított előleg után. A kamat mértéke az ügylettől és az ügyféltől függő kockázati felárból és kamatbázisból áll, de általában nem magasabb, mint a hasonló futamidejű hitelek átlagos kamatszintje. A faktorház felszámítja a benyújtott számlák százalékában meghatározott faktordíjat is. A kamaton és faktordíjon felül egyes faktorházak felszámíthatnak számlakezelési költséget, rendelkezésre tartási jutalékot, esetenként szerződéskötési díjat, bankköltséget.
A hazai piacon a bankok és a banki hátterű faktorcégek térnyerése figyelhető meg. Ennek oka a komplex szolgáltatáscsomagok kínálata, a stabil pénzügyi háttér és a bankfiókban testet öltő kiterjedt értékesítési hálózat. Ezen túlmenően az alacsonyabb forrásköltségek miatt rendszerint kisebb kamatmarzsokkal és díjakkal kínálják szolgáltatásukat, mint független versenytársaik, így a kisvállalatok számára gyakran vonzóbb az ajánlatuk.
A tavalyi az indulás éve volt a Budapest Bank számára – mondta lapunknak Íjgyártóné Ivanics Krisztina, a Budapest Bank Rt. termékmenedzsere. A termék bevezetése a közép- és kisvállalati ügyfélkörben sikeres volt, és visszaigazolta a pénzintézet várakozásait, célpiacait, igényeit illetően – tette hozzá. A bank májusban kötötte első faktoring ügyletét, azóta forgalma meghaladja az ötmilliárd forintot, ügyfeleinek száma pedig eléri az ötvenet. A portfólióban az élelmiszer- és iparcikk- nagykereskedelem, a gépipari beszállítás, a szolgáltatások és a mélyépítőipar dominál. A bank faktoringügyfeleinek kétharmada korábbi ügyfélköréből került ki, akiknek döntő többsége most először faktoráltatja árbevételét. Az ügyletek harmada új számlanyitás, de a jövőben a pénzintézet még nagyobb hangsúlyt kíván fordítani új ügyfelek megszerzésére. Az év végére húszmilliárd forint forgalmat remélnek, ez kétszáz körüli ügyfélszámot jelent. Az ügyfélkör bővülését a bank az ipari nagyvállalatok hazai beszállítói körétől, a szolgáltatói szektortól és az élelmiszeripartól várja.
A Budapest Bank célja, hogy tovább folytassa sikeresnek bizonyult, kis- és középvállalatokra összpontosító stratégiáját. Ennek keretében szélesíteni kívánja faktoring-termékpalettáját, tavaly megkezdett programjai (az áfafinanszírozás, a mezőgazdasági támogatások faktorálása, az önkormányzati-állami követelések megvásárlása) standardizálásával és kisvállalati ügyfeleire történő kiterjesztésével. Az idén vezeti be a biztosított, visszkereset nélküli faktoring szolgáltatást, amellyel elsősorban középvállalati ügyfeleit kívánja kiszolgálni. Mezőgazdasági termelőknek elsősorban a támogatások finanszírozására ajánlja a faktorálást.
Az előbbieken túl február végétől a Budapest Bankban is igénybe vehető faktoring szolgáltatásra a Hitelgarancia Rt., valamint az Agrár Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány kezességvállalása. A garanciával megtámogatott konstrukciók elsősorban azokban az esetekben jelentenek majd segítséget, ahol sem a szállító, sem a faktorálásra felajánlott vevők minősítése nem a legjobb, és nincsenek olyan biztosítékok, amelyek a hagyományos banki finanszírozást elérhetővé tennék a kis- és középvállalatok számára.
A tavaly létrehozott it-infrastruktúra biztosítja a lehető legnagyobb fokú automatizálást és az alacsony ciklusidőket. A bank idei terve, hogy bevezeti az e-faktoringot, ennek első fázisaként márciusban kezd működni a faktorálással kapcsolatos adatforgalmazás (faktoring modul) a bank üzleti terminál szolgáltatásának részeként.
