A FlyBalaton reptértől csupán negyed óra távolságra, Zalacsány és Kehidakustány határában 75 millió eurós (jelenlegi árfolyamon mintegy 19,5 milliárd forint) beruházással ötcsillagos üdülőparkot és golfpályát épít egy ír–magyar befektetői csoport. A teljes beruházás várhatóan 2007 végére készül el, így a befektetők tervei szerint a komplexumot 2008 első negyedében teljes egészében át lehet adni. Jeffry Lewis, a csoport egyik legnagyobb befektetőjének reményei szerint a pályán 2009–2010-ben már nemzetközi versenyeket is szervezni lehet. A javarészt ír magán- és kockázati tőketársaságok, kisebb részt magyar befektetők által finanszírozott beruházás igazi kuriózum lesz a magyar piacon. A golfpályát az amerikai Robert Trent Jones jr. tervezi, akit a sportág legjobb pályatervezői között tartanak nyilván. A zalai beruházáshoz egyébként mintegy száz ingatlantulajdonostól vásárolta fel a konzorcium a telkeket.
Az igazi üzlet nyilvánvalóan az üdülőpark és a gyógyfürdő építése lesz. Az üdülőket 120 ezer eurótól kínálják majd, a négyzetméterárak 2 ezer euró körül lesznek. Az ingatlanok mellé jár a klubtagsági és a gyógyfürdő használata is. A vevőkör elsősorban brit és ír lesz, de a befektetők reményei szerint magyar vásárlók is szép számmal lesznek. Az írek egyébként is élénken érdeklődnek a kelet-közép-európai, főként a magyar ingatlanok iránt.
